"Az elefánt belefulladhat és a szúnyog megmártózhat benne: ilyen tó a sakk!" (indiai mondás)
"Hogy játék legyen, ahhoz túl komoly, hogy komoly legyen, ahhoz túl játékos." (Lessing) 
"A sakk elővigyázatosságra tanít bennünket, arra, hogy a jövőre is figyeljünk egy kicsit, körültekintésre, vagyis arra, hogy az egész sakktáblát szem előtt tartsuk, óvatosságra, vagyis arra, hogy ne kapkodjuk el lépéseinket. Végül három igen fontos szabályra: ne csüggedjünk, ha pillanatnyilag rosszul állnak a dolgaink, reménykedjünk a dolgok jobbrafordulásában, s végül, legyünk továbbra is kitartóak a kiút keresésében." (Benjamin Franklin
"A sakkmesternek, ellentétben más művészetek mestereivel, sajnos gyakran le kell mondania arról az örömről, hogy alkotását a tervezett ecsetvonásokkal fejezze be, mert alkotói elképzeléseinek megvalósulása attól is függ, mennyire következetes ellenállást fejt ki ellenfele." (Alexander Aljechin) 
"Capablanca kivételes mester, akinek ereje inkább a megérzésben rejlik, mint a logikus gondolkodásban." (Alexander Aljechin)
"A sakk visszatükrözi az ember egyéniségét, sajátosságait." (Mihail Tal)
"A rigai nagymester, minden elődjénél fiatalabb korban, feljutott a szellemi sport Olümposzára." (Flórián Tibor)
"Mihail Tal, aki rajongott a sakkozásért és akiért milliók rajongtak." (Bottlik Iván)
"Ó, versenyjegyzőkönyvek száraz adatai, pénzdíjak, hírnév - mit értek ti egyetlen valamire való kombinációhoz képest!" (Bárczay László)
"Óvatos ember vagyok és nem szeretem a kockázattal járó helyzeteket. Capablanca és Nimzovics játszmáin nevelődtem..." (Tigran Petroszjan)
"Robert Fischer a sakktörténelem legnagyobb géniusza, aki világbajnok lett volna, bárhol, bármikor is szülessen. Ellenfeleit soha nem látott fölénnyel győzte le." (Flesch János)*
"Polugajevszkij külsőre hegedűművészre emlékeztet. Bárkinek szívesen elhúzza a nótáját..." (Flesch János)
 
*Egyesek Fischert vagy Laskert, mások Morphyt vagy Aljechint nevezik a legerősebbnek. A legfiatalabb bajnokok Kaszparov (22), Karpov és Tal (23), Lasker (26). A legfiatalabb világbajnoknő Csiburdanidze (17). Aljechin, egy Franciaországban letelepedett orosz az egyetlen mester, aki haláláig (53 éves koráig) egyéni világbajnok volt. Ezt Stӓheli egyik versében így fejezte ki, Földeák Árpád fordításában:
"Örökre fennmarad emléked 
A sakktörténet lapjain,
S maradsz, ki voltál mindhalálig,
A sakk királya, Aljechin."
A sok sakkpartit hosszú idő során válogattam össze.
SZÉP SAKKJÁTSZMÁK ÉS BEFEJEZÉSEK

 

 

A futópár ereje

Rotlewi-Rubinstein Lodz 1907 0:1

A ragyogó végállás:

V: a3, b4, e5, f4, h4, h2, Fb2, Ba1, Bf1, Vg2, Kh1

S: a6, b5, e6, f7, g7, h7, Fb6, Fe4, Hg4, Bh3, Kg8

 

 

A g7 mező gyengesége

Evans-Foguelman Buenos Aires 1960 1:0

 

 

 

 

 

Albin ellencsel és megnyitási csapda

1. d4 d5 2. c4 e5 3. dxe d4 4. e3 Fb4+ 5. Fd2 dxe 6. Fxb4 exf+ 7. Ke2 fxgH+

8. Bxg1 Fg4+ és sötét vezért nyert!

 

A leghosszabb játszma

Nikolics-Arsovics Belgrád 1989 1/2:1/2 269 lépés!!!, 20 óra 15 percig küzdöttek!!!

 

A legkorábbi patt

Sibilio-Marietti Ravenna 1982 ½:1/2

Szellemes kombináció után a 27. lépésben patt. A király a g5V miatt nem léphet, a 3 gyalog sem léphet...

V: d4, e5, h2, Kh3

S: b7, d5, e6, g7, h7, Vg5, Kf8 

 

 

 

A legrégibb feljegyzett játszma?

di Castellvi-Vinyoles Valencia, Spanyolország 1475(1:0)

Lehetséges, hogy ez a legrégibb feljegyzett sakkjátszma…

1. e4 d5 Skandináv védelem.

2. exd Vxd5 3. Hc3 Vd8 4. Fc4 Hf6 5. Hf3 Fg4 6. h3 Ff3 7. Vf3 e6 8. Vb7 Hbd7 9. Hb5 Bc8 10. Ha7 Hb6 11. Hc8 Hc8 12. d4 Hd6 13. Fb5 Hb5 14. Vb5 Hd7 15. d5 ed5 16. Fe3 Fd6 17. Bd1 Vf6 18. Bd5 Vg6 19. Ff4 Ff4 20. Vd7+ Kf8 21. Vd8 matt

 

 

A legrövidebb sakkjátszma

1. f3(f4) e5(e6) 2. g4?? Vh4 matt      

 

A legrövidebb játszma profik között

Gyorgyevics-Kovacsevics Bela Crkva 1984 0:1

1. d4 Hf6 2. Fg5 c6 3. e3 Va5+! és világos feladta.

 

A legszebb Fischer játszma

R. Byrne-R. Fischer USA bajnoksága 1963/64 0:1

A végállás:

V: a2, b3, g3, h2, Fa3, Hc3, Hd4, Ba1, Bd1, Vd2, Kf1

S: a7, b6, f7, g6, h7, Fb7, Fg7, Ba8, Be8, Vd7, Kg8

Világos itt feladta, amit Fischer csalódásnak élt meg. 22. Vf2 Vh3+ 23. Kg1 Be1+!! 24. Bxe1 Fxd4 és rövidesen matt.

 

A legtöbb néző...

Szpasszkij-Fischer Siegen, sakkolimpia 1970 1:0

A világ akkoriban két legerősebb sakkozójának összecsapására ötezer néző gyűlt össze (ez sakkjátszmánál világrekord, míg labdarúgó meccsen kevés nézőnek tekintik az 5000 főt), és a rendőrségnek le kellett zárni a bejáratot.

V: a2, f4, g5, h3 Hf6, Bf1, Bf2, Ve4, Kg1

S: a7, b5, g6, h7, Hc4, Bd2, Bf8, Vc7, Kh8

33. Bxd2! Hxd2 34. Vd4! Bd8 35. Hd5+ Flórián Tibor nemzetközi mester szerint itt már Szpasszkij érezhette, hogy ő fog győzni. 35.--Kg8 36. Bf2 Hc4 37. Be2 Bd6 38. Be8+ Kf7 39. Bf8+! és sötét feladta. Fischer a körülményekhez képest nyugodtan viselkedett, kezét nyújtotta a világbajnoknak. Szpasszkijt megrohamozták az autogramkérők, Fischer pedig egy szendvicset kezdett el enni.

 

 

 

 

Aljechin egyik  szimultán játszmájának vége

Aljechin-Nestor Tenerife 1938 1:0

1. Bc8! Bxc8 2. Ve7! vezéráldozat és az alapsor gyengesége derült ki.

 

Aljechin egyik gyermekkori játszmája

Utkin-Aljechin 1902 0:1

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. d4 exd4 4. Fc4 Fc5 5.O-O d6 6. c3 Fg4 7. Vb3 Fxf3

8. Kh1 Fh5 9. f4 Vd7 10. Vxb7 Bb8 11. Va6 Bb6 12. Va4 dxc3 13. bxc3He5 14. Vxd7+ Hxd7

15. Ha3 Fxa3 16. Fxa3 f6 17. Bac1 Ff7 18. Fxf7+ Kxf7 19. Bc2 He7 20. g4 Bhb8 21. Bff2 Ba6

22. Bc1 Hc5 23. Bfe2 Hg6 24. Kg2 Hd3 25. Kg3 Bb1 26. Fe3 Hgxf4 27. Fxf4 Bg1+ és világos feladta.

 

A 10 éves Aljechin, a későbbi világbajnok!

Mindig érdekesek a nagy sakkozók gyermekkori játszmái pl. Gunsberg 12-Beer, Corso-Capablanca 12, Utkin-Aljechin 10, Capablanca-Botvinnik 12, Holmov-Tal 12, Tal 14-Kljavin  és Szpasszkij 16-Szmiszlov.

 

Amikor Aljechin Aljechin védelmet játszott...

Mieses-Aljechin Baden-Baden 1925 0:1


A szicíliai védelem sárkány változata*

Aljechin-Botvinnik Nottingham 1936 1/2:1/2
Botvinnik két tisztet áldozott, majd örökös sakkal

döntetlent ért el. Látványos játszma. Aljechin
idegesen viselkedett, az asztal körül cikázott.

Panov-Szimagin Moszkva 1943 0:1(31 lépés)
A befejezés: 28. c4 Bd8 29. Ka2 Vb4 30. Be1 Bd3 31. Bxe6 Hc3+ és világos feladta.
 

Tal-Kljavin Lett ifjúsági bajnokság 1950 1:0, 54 lépés

Mihail Tal a végjátékot megnyerte.

 

Kljavin-Tal Lettország 1954 1:0, 22 lépés

Kljavin három gyalogelőnyt szerzett.

 

Fischer-Larsen Portorozs 1958 1:0 (31 lépés) Bxh5!! minőségáldozat.

 

Littlewood-Botvinnik Hastings 1961-62 28 lépés 0:1

 

Jansa-Hindle Vrnjacska Banja 1967 0:1 (39 lépés)

18. --Fxg4! 19. fxg Bxc3! 20. bxc Hxe4 21. Vd3 Hxc3+ 22. Kc1 Va3+ 23. Kd2 e4! 24. Vf1 Vb4! 25. Ke1 Hxd1+ 26. Kxd1 d5 27. h5 Vc3 28. Vf2 d4! 29. hxg fxg 30. Fc1 d3! 31. cxd Vxd3+ 32. Fd2 Bd8 33. Kc1 Bc8+ 34. Kd1 Vc2+ 35. Ke2 Vxa2 36. Ve3 Bd8! 37. Bc1 Va6+ 38. Ke1 Ve6 39. Hc5 Vxg4 és világos feladta.

 

Minics-Bihovszkij Belgrád 1967 0:1 31 lépés

 

Polugajevszkij-Osztojics 1969 1:0 (33 lépés)

 

Karpov-Korcsnoj Leningrád 1971 0:1 (43 lépés)

40. --Vf1+ 41. Be1 Bd1+ 42. Kc2 Bxe1 43. Vxg6+ Kf8 és a fiatal Karpov feladta.

 

Karpov-Korcsnoj Párosmérkőzés, Moszkva 2. játszma 1974 1:0 (27 lépésben)

Karpov alaposan felkészült, még gyakorló játszmákat is játszott Furmannal és Gellerrel a sárkány változatban. Tanulmányozta a vonatkozó szakirodalmat is pl. Csumak mester cikkét: "Tűz a sárkányra!" A 27. lépésben a fiatal matador bástyát és játszmát nyert. 27. Vh8+ és elvész az e8B vagy a vezér (27.--Ke7 28. Hxd5+ Vxd5 29. Be1+). Korcsnoj itt adta fel a játszmát. Ezzel Karpov megszerezte a vezetést, amit meg is tartott a párosmérkőzés végéig.

A sárkány változatot sokan bírálják, de sok kiváló matador (Bárczay, Botvinnik, Bilek, Gufeld, Hulak, Korcsnoj, Larsen, Ljubojevics, Miles, Perényi, Polgár Zsuzsa, Reshevsky, Sax, Sosonko, Szabó, Szpasszkij, Szimagin, Tal, Topalov és Velimirovics) megjátszotta és 1936-ban két világbajnok küzdelmében és 1974-ben világbajnokjelöltek döntőjén is előfordult...

 

A. E. Karpov

 

 

Szidon-Keser Kocevje 1976 1:0, 26 lépés

1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cxd 4. Hxd4 g6 5. Hc3 Fg7 6. Fe3 Hf6 7. Fc4 He5?!

8. Fb3 Heg4 9. Vd2 Hxe3 10. Vxe3 0-0 11. 0-0-0 d6 12. f3 Fd7 13. g4 Va5

14. h4 b5 15. h5 b4 16. Hd5 Hxd5 17. Fxd5 Bac8 18. hxg hxg 19. Vd2 Bc7

20. Bh2 Vb6 21. e5 Fxe5 22. Vh6! Fxh2 23. Vxg6 Kh8 24. Vh6+ Kg8 25. Vg5+ Kh8

26. Bh1 és sötét feladta. Matt a h-vonalon, ez előtt sötét feladta.

 

Hardicsay-Somogyi Budapest bajnokság 1976 1:0, 51 lépés

 

Matulovics-Velimirovics Újvidék 1976 1:0, 41 lépés

 

Adorján-Velimirovics Jugoszlávia 1976 1:0, 31 lépés

Vezéráldozat után két lépésben matt.

 

Dely-Virágh Budapest 1976 1:0 25 lépés, matt-támadás

(Dely Péter a támadás mestere, Yatesre és Ozsváthra emlékeztet.)

 

Karpov-Hernandez Las Palmas 1977 1:0, 41 húzás

 

 
Horváth T.-Bárczay Magyar sakkbajnokság 1978 0:1
Haág Ervin elemezte az alábbi játszmát. Szellemesen írja: 
"Sárkányfalvánál ketten szálltak az expresszbe. És a vonat
vágtatni kezdett..."

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. Fe2 g6 7. g4!? Fg7

8. Fe3 Hc6 9. g5 Hd7 10. Vd2 Hb6 11. Hd5!? Hxd5 12. exd Hxd4 13. Fxd4 Fxd4 14. Vxd4 0-0 15. h4 Ff5 Ezt nevezi Haág Ervin vészféknek. 16. 0-0-0 e5!? 17. dxe fxe 18. Vxd6 Bc8!! 19. Vxd8 Bxc2+ 20. Kb1 Bd2+ 21. Fd3! Bxd1+ 22. Bxd1 Bxd8 23. Kc2 Bxd3 24. Bxd3 Kf7 25. Kc3 Fxd3 26. Kxd3 e5 Gyalogvégjáték alakult ki. 27. Ke4?? Ezt vakvágánynak nevezi Haág. Kc4-et kellett volna lépni. 27.-- Ke6 28. a3 a5 29. a4 Kd6 30. b3 Ke6 31. f4?? (f3!) exf 32. Kxf4 Kd5 33. Ke3 Ke5 34. Kd3 Kf4 35. Kc4 Kg4 36. Kb5 Kxh4 37. Kxa5 Kxg5 38. Kb6 h5 39. a5 h4 40. Kxb7 h3 és világos feladta.

 

 

 

 

              

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

       

 

 

 

Karpov-Miles London 1982 1:0

 

 

 

Tolnai-Riemersma Schnellenberg 1989

1:0

 

 

Jablonska-Lakos Varsó 1991 0:1

 

 

 

Ivancsuk-Topalov Belgrád 1995 0:1

 

 

 

 

 

 

Short-Liem Drezda 2008 1:0

 

 

*

Sokan azt hiszik, hogy a szicíliai védelem g6-os változatában a h7-g6-f7-e7-d6 gyalogállás mesebeli sárkányra emlékeztet. Ez igaz, de csak áttételesen. Fedor Duz-Hotyimirszkij (1879-1965) ukrán sakkmester, aki csillagász is volt, először 1901-ben Kijevben közölte, hogy az említett gyalogállás hasonlít a Sárkány (latinul Draco) csillaghalmazra. A sárkány változat elnevezés elterjedt az egész világon.

(Magyar Sakkélet 1977/7 155. o.)

Tartakower szerint a g7 futó, mint egy sárkány tüzet fúj ki a nagyátlón. Innen is származhat a változat neve...

 

A világos mezők gyengesége

Rjumin-Ragozin Lenigrád 1934 0:1

1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. Vc2 d5 5. e3 0-0 6. Hf3 Hc6 7. a3 Fxc3+ 8. Vxc3 Fd7 9. b4 a5 10. b5 Ha7 11. a4 c6!! 12. Fa3 Be8 13. Bb1 dxc 14. b6 Hb5!! 15. axb cxb 16. He5 b4 17. Vc1 Fb5! 18. Fe2 Bc8 19. Fb4 axb 20. Bb4 Fa6 és világos feladta.

 

Az a4 futó

Haág Ervin az a4F-t a megnyitás hősének és ördöngős futónak nevezte 1976-ban, "Aljechin és az intuitív áldozat" c. szakcikkében. Az a4F lekötötte a d7H-t és fontos szerepe volt az Aljechin-Böök Margate 1938 játszmában.

 

Az alapsor gyengesége

 

Blackburne-Burn Anglia  1868 0:1

 
Az egyik legjobb Korcsnoj játszma 

Korcsnoj-Polugajevszkij Evian 1977 1:0 

V: a2, b2, e5, f2, g2, Hf3, Fc4, Bd3, Vh6, Kg1

S: a5, b4, f7, g6, Fc5, Fe4, Bf8, Vf5, Kg8

30. Bd6!! "Teljesen váratlan gondolat!" kiáltott fel Haág Ervin. Fxd6-ra Hg5 és Fxf3-ra BXg6+. 30.--Vg4 31. Bf6 Ff5 32. b3 Fd4 33. Hxd4 Vxd4 34. Bxg6+! Fxg6 35. Vxg6+ Kh8 36. Vh6+ Kg8 37. e6 Korcsnoj leegyszerűsített két gyalog előnyre. A 43. lépésben Polugajevszkij feladta.

 

 V. L. Korcsnoj

 

 

Az f7 gyengesége

 

Deutsch-Cohn Bécs 1925 1:0

1. Hf3 d5 2. c4 dxc 3. e3 Hf6 4. Fxc4 Fg4 5. He5 Fh5 6. Vxh5 és sötét feladta.

 

Ozsváth-Jansa Budapest 1970 1:0

V: a2, b2, c2, d3, f4, g5, Fe4, Bf1, Vh5, Kg1

S: a7, b7, c5, d4, e6, f7, Fd7, Fg7, Hg6, Ba8, Bf1, Kg8

27. f5! exf 28. Fd5! Fc6 29. Fb3 He5 30. g6! Bfd8 31. gxf+ Kf8 32. Bxf5! c4 33. Fxc4 Hxc4 34. Vh7! Hd6 35. Vg8+ Ke7 36. Vxg7 Bf8 37. Be5+ Kd7 38. Vg4+ Kc7 39. Be7+ Kd8 40. Vg5 Hf5 41. Be8++ Kc7 és sötét feladta.

 

 

A sötét mezők gyengesége

Kotov-Gligorics Zürich 1953 1/2:1/2

A jugoszláv nagymester két gyalogot áldozott és Kotov csak nehezen tudta a döntetlent elérni. "Nagy nehézségek árán! Két gyalog többlettel!" - kiáltott fel Kotov "A sakkozó gondolkodásának titkai" c. könyvében.

A végállás:
V: a2, b3, c4, d5, e4, f3, h5, Hd3, Ff1, Bh1, Ve2, Kc2
S: a3, b4, c5, d6, h7, Fd7, Fd4, Bg8, Vg3, Kh8
Álomszép állás

Aljechin-Böök Margate 1938 1:0

19. --Vb6 

"A sakkmesternek, ellentétben más művészetek mestereivel, sajnos gyakran le kell mondania arról az örömről, hogy alkotását a tervezett ecsetvonásokkal fejezze be, mert alkotói elképzeléseinek megvalósulása attól is függ, mennyire következetes ellenállást fejt ki ellenfele. Ebben az állásban például 19.--Vb7-et vártam az e4 gyalog elleni támadással, s a következő befejezést terveztem: 20. Ve3! Kd8 (20.--Hxe4 21. Fg5+) 21. Vd3+! Kc8 22. Bb1 Vxe4 23. Hf7!! és sötét nem védekezhet kielégítően a b8-on fenyegető matt ellen. A játszmalépés után éppoly gyorsan vége lesz a küzdelemnek, csak éppen nem olyan szépen (Aljechin)."

"Álomszép változat a fényszórók (a4, f4) keresztezésében megsemmisülésbe zuhanó királlyal, vezéráldozatokkal - minden támadójátékos vágya így nyerni. Ezt fájlalja a világbajnok is. Meg tudjuk érteni, mi is jártunk már úgy, hogy ellenfelünk a csúnyább véget választotta (Haág)."

 

A. A. Aljechin 

 

Átlózárás

Augusztin-Lanc Brno 1975 1:0

V: a3, b2, c3, d5, f2, h2, Fb5, Ba1, Be1, Va4

S: a7, b7, c5, d6, f7, g5, h6, Fg7, Ba8, Bh8, Vf3

17. Fe8 Vf5 18. Be6 és sötét feladta.

 

Áttörés a centrumban

Richter-Baratz Sakkolimpia, Prága 1931 1:0 (22 lépés)

Richter leginkább a középjátékban, kiélezett állásokban érezte jól magát.

14. e4!! dxe 15. Hxe4 fxe 16. Vxe4 Vd6 (Fe7-re 17. Vxe6 Hf6 18. c3 és elvész a vezér) 17. Vf5! Vd4+ 18. Kh1 Fe7 19. Vxe6 0-0-0 20. Fxe7 Bhe8 21. Vh3 Vxb2 22. Fxd8 és sötét feladta.

 

Áttörés a vezérszárnyon

Bronstein-Winiwater Krems 1967 1:0

David Bronstein egyik legjobb játszmája. (Az orosz nagymester kétszer is járt Budapesten, egyszer 1949-ben, azután 1977-ben.)

36. Hdxc4 bxc 37. Hxc4 Fb5 38. Hb6 Fxe2 39. Vxe2 Fe7 40. Hxc8 Vxc8 41. Fa7 Hd7 42. Vxa6 és sötét feladta.

 

Bámulatos állás

Rossolimo-Nestler Velence 1950 1:0

29. Fc7-d6!  .

V: a3, b4, c2, e4, g2, h2, Hf6, Fd6, Vh5, Kg1  

S: a6, b5, e5, f7, h7, Fc6, Ba8, Be8, Vf8, Kg7

Ezt nevezi Kotov bámulatos állásnak. Sötét veszve van.

29.--Kxf6 30. Fxf8 vezérvesztés

29.--Vh8 30. Vg5 matt

29. --Vxd6 30. Vg5+ Kf8 31. Hxh7 matt (vagy 30.--Kxh8 31. Vh6 és sötét vezért és futót veszít)

29.--Be7 30. Fxe7 Vxe7 31. Vxh7+ Kxf6 32. Vh6 matt

 

 

Bárczay László nagymester színes írói stílusa

"Hradec Kralové "Kelet-Csehország fővárosa, történelmi hangulat, rokonszenves emberek...Tehetünk-e róla, hogy a város neve recseg-ropog a magyar ember ajkán? Persze nem, ők még kevésbé; a szószerinti fordítás: a királynő vára sokkal ihletőbb, vonzóbb. (Kicsit még sakkszerű is!) "

"1978. december 31-én délután három óra körül hihetetlenül tavaszias volt az idő, este kilenckor már átkozódó autósok toporogtak a befagyott kocsiajtók előtt, másnap -20 ºC. Ez így maradt a verseny végéig."

 

Bástyaáldozat

Sumov-Kolisch Szentpétervár 1863 0:1

V: a2, b5, c3, e4, g2, h2, Ha3, Bd1, Bf1, Va4, Kg1

S: b6, c7, e6, e5, f4, h7, Hb8, Bd8, Bg8, Vh5, Kc8

22. --Bxg2+!! 23. Kxg2 Ve2+ 24. Kh1 Bd2! és világos feladta.

Kolisch Ignác - mint látható - támadó játékos volt.

 

Lasker-ismeretlen személy szimultán játszma

V: b2, g2, Kc1, Bh4

S: a2, b7, Kb5

Világos látszólag vesztésre áll, azonban a világbajnok a végjátékok kiváló mestere volt és megtalálta az egyetlen megoldást.

1.Bh5+ Kb6 2. Ba5!! Kxa5 3. b4+ Kxb4 4. Kb2 és világos nyilvánvalóan nyerésre áll.

Maróczy-Vidmar Ljubljana 1922 1:0

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fc4 Hf6 4. d4 exd4 5.  0-0  Fc5 6.  e5 d5 7. exf6 dxc4 8.  Be1+ Fe6 9. Hg5 Vd5 10. Hc3 Vf5 11. Hce4 Ff8 12. Hxf7 Kxf7 13.  Hg5+ Kg8 14.  g4 Vxf6 15. Bxe6 Vd8 16. Vf3 Vd7 17. Be7 és sötét feladta.

 

Aljechin-Böök Margate 1938 1:0

   Erről a játszmáról egy érdekes cikket alkotott egy magyar mester, sakkíró  (Haág Ervin: Aljechin és az intuitív áldozat Magyar Sakkélet 1976/XXVI. évfolyam 4: 76-77).

Rövidítések: A=Aljechin és HE= Haág Ervin

 

  Minden rendű és rangú sakkozó intuitív módon vezeti játszmájának valamely szakaszát azon egyszerű oknál fogva, mert képtelen kiszámítani a várható fejleményeket. Ilyenkor sakkérzékére támaszkodik. A szakma legjobbjai korábban azonban általában kerülték a megérzésen alapuló játékvezetést, mert az sok tévedés forrása. Különösen mellőzték ezt a kombinációk vállalásakor. Ma is nagyon sokan vallják, hogy csak az a kombináció, áldozat korrekt, amelyet pontos számításokkal igazolni tudunk, mégpedig ott a tábla mellett, s legfeljebb a részletkérdéseket tisztázzuk utólagos elemzésekkel. Aljechin, a sokoldalú, zseniális világbajnok azonban példát mutatott arra, hogy helye lehet, helye van a sakkozó fegyvertárában a megérzésen alapuló áldozati kombinációnak is. Igaz, ehhez kiváló sakkérzék szükséges. 

  Aljechinnek sok követője akadt, a legtöbbre Tal vitte*, akinek sikereiben domináló szerep jutott az intuitív áldozatnak.

   Ezt a témát általában kerülik a szaksajtóban, mert az intuíció sokszor hibás kalauznak bizonyul, s emiatt a parti alkalmatlan a közlésre vagy lemondanak a vesződésről. Majdnem így jártunk mi is, miután több napi elemző munkát fektettünk Aljechin egy játszmájába, s mégsem láttuk tisztán, hibás-e a világbajnok megérzése, vagy sem.

      Végül sikerült elfogadható megoldást találni, s ennek eredménye ez a cikk. (HE)

 

*Egy példa: Tal Botvinnik ellen sötéttel huszárt áldozott két gyalogért és kezdeményezésért 1960-ban, párosmérkőzésük egyik játszmájában (21.--, Hf4).

 

VEZÉRCSEL

Aljechin-Böök 

Margate, 1938.

 

1. d2-d4 d7-d5 2. c2-c4 d5xc4 3. Hg1-f3 Hg8-f6 4. e2-e3 e7-e6 5. Ff1xc4 c7-c5 7. Vd1-e2 a7-a6

   A c8 futó korai b7-re fejlesztése - amelyet  vesztemre magam is megjátszottam Euwe ellen az 1937. évi párosmérkőzés 5. játszmájában - legalábbis kétes értékű. A régebbi fejlődési rendszer: 7.--cd: 8. Bd1, Fe7 9. ed: 0-0 feltétlenül biztonságosabb (A).

8. Hb1-c3 b7-b5?! 9. Fc4-b3 b5-b4?

   Új (számomra mindenesetre az) kísérlet világos erélyes centrumtevékenységének meggátolására. Amint azonban a játszma kimenetele is mutatja, a világos futó túl erősnek bizonyul. Nem volt kielégítő az említett játszmában általam alkalmazott 9.--Fe7 sem 10. dc:, majd 11. e4 miatt. A 9.--Fb7 viszont - 10. Bd1 Vb6 után - a kellemetlen 11. d5 választ tenné lehetségessé (A).

10. d4-d5

   Bonyolult kombináció kezdete - sötét valamennyi tisztje kötésbe kerül, igaz, egy bástya árán! (A)

   A világbajnok felkiáltójellel látja el húzását. Mi egy kérdőjelet is tennénk mellé, ugyanis túlbonyolítja a pozíciót: 10. Ha4! után sötétnek el kell vérezzen a c5 mező gyengeségén egy jól vezetett középjátékban. (HE)

10.--, Hc6-a5

   Egészen természetes, minthogy 10.--ed: 11. Hd5: Hd5: 12. Bd1, majd e3-e4 minden áldozat nélkül pozíciós előnyhöz juttatná világost (A).

   10. --Ha5 helyett gyengébb 10.--bxc:, mert 11. Fa4! Vd5: 12. e4! Hxe4: 13. Bd1 +- Brinckmann.

11. Fb3-a4+ Fc8-d7 12. d5xe6 13. Bf1-d1

   Az egyetlen jó lépés, mert 13. Fd7:+ Vd7: 14. Bd1 Vc6! 15. Hb1 Fe7 esetén sötét legalábbis egyenlő esélyeket biztosítana magának (A).

   Ismét a kockázatos utat járja, 13. He5! bc: 14. Hd7: Hd7: 15. Bd1 Ba7 16. bc: hamar leverné sötét ellenállását. Aljechin teljes bástyaáldozattal kívánja fokozni az a4 felől kiinduló nyomást, de ennek következményei kiszámíthatatlanok, őt magát is csak rendkívül fejlett intuitív érzéke vezette erre az útra. (HE)

13. --b4xc3

  14. Bd1xd7!! Ez a kombináció lényege. A világos támadásának sikerrel kell végződnie, legfőképpen azért, mert az a5 huszár nem vehet részt a védelemben. Az anyagi hátrány ellenére is  világos átmenetileg fölényben van a küzdelemben döntően résztvevő erők tekintetében. (A)**

   A megvalósított intuitív áldozat egyike a sakkirodalom legvonzóbb, legnehezebb példáinak - sokat tanulhatunk belőle, elsősorban a lekötésekben rejlő erőket tanulmányozhatjuk. (HE)

14. --Hf6xd7 15. Hf3-e5 Ba8-a7 16. b2xc3 Ke8-e7

   Csupán 16.--Fd6 volt még lehetséges. Ebben az esetben világos így folytatta volna: 17. Vh5+ (természetesen nem 17. Hd7: Bd7: 18. Va6: a lehetséges 18.--0-0! 19. Fd7: Vd7: 20. Vxa5 Fc7! miatt, sötét ez esetben nyerne) 17.--g6 18. Hg6: hg: 19. Vh8:+ Ff8 20. e4 és a tisztért két gyalogja volna és erős nyomással rendelkeznék, pl. 20.--Ve7 (mi mást tehetne?) és erre 21. Fh6, Hc4 22. Bb1 döntő fenyegetésekkel. Sötét 16.--Ke7 lépésével kísérletet tesz anyagi előnyének megtartására (A).

    Nem csoda, hogy sötét az anyagi előny megőrzése mellett dönt, hiszen itt még nem lehetett köznapi ésszel felfogni, hogy 16.--Ke7 után szinte nincs is menekvés. Úgy tűnhetett neki, hogy Aljechin a d7 cserék után majd néhány gyaloggal kárpótolja magát tiszt hátrányáért. És ez tévedés! A hallatlanul találékony világbajnok váratlan lépésekkel fokozni tudja támadását (HE).

    Haág Ervin a bonyolult állásban elemzi a 16.--Fe7, a 16. --Fd6, a 16.--g6, a 16. --Vh4, a 16.--c4 és a 16.--Vb8 lépéseket. Szerinte 16.--Vb8!? a legjobb lépés ebben az állásban. Ezután 17. Hd7: Bd7: 18. Fa3!? a legjobb húzások (18. e4?! gyengébb lépés, mint Fa3) és világos nyer.

  Sajnos, javítás mindkét fél részére elképzelhető, bár sok időt szántunk rá (a többesszám segítőtársakat takar!), oly bonyolult. (HE)

  "A  bástyaáldozat után Aljechin felkelt az asztal mellől, majd odalépett az állás szemlélésébe mélyedt Najdorfhoz és megkérdezte: "Hogy tetszik önnek ez az áldozat?" Najdorf csak egy szót mondott: "Csodálatos!" Aljechin elmosolyodott és továbbment. Az 1939. évi sakkolimpián egy este együtt hagyták el a versenytermet. Tudja, nagymester - szólalt meg Najdorf  - , én egy vallomással tartozom önnek. Ott Margatéban, tavaly, amikor a Böök elleni kombinációjára azt mondtam, hogy csodás, nem mondtam igazat, én voltaképpen az egészet nem értettem, sőt ma sem nagyon értem, hogyan láthatta ön azt az egész kombinációt." Aljechin elnevette magát: "Ne szégyenkezzék, fiatalember, én sem láttam semmit - én is csak éreztem!""  

17. e3-e4!

   A fő fenyegetés 18. Hd7:, Bd7: 19. Fg5+ (A).

17.--Hd7-f6 18. Fc1-g5

   Sötétnek most a fenyegető 19. Vh5 ellen kell védekeznie (A).

18.--Vd8-c7 19. Fg5-f4

  Ha sötét most megkísérelné vezérét két könnyű tisztért odaadni, akkor végül veszítene, mert tisztjei között nem volna képes megszervezni az együttműködést. Éppen ezért sötétnek, bármi történjék is,  anyagi előnyének tartására kell törekednie (A).

 A Margate-i versenyről írt beszámolójában, a Magyar Sakkvilág 1938-as évfolyamának 180. oldalán Alfred Brinckmann rávilágít, miként nyerhetett volna gyorsabban 19. Ff4 helyett. 19. Vh5! szerinte győzelemre vezet. Főbb változatai:

1. 19.--Ve5:: 20. Ve8+ Kd6 21. Vb8+ Bc7 22. Bd1+ Hd5 23. Vd8+

2. 19. --Kd6 20. Ff6: gf: 21. Bd1+ Ke7 22. Ve8 matt

3. 19.--g6 20.Hg6:+ hg: 21. Vh8: Ve5 22. Vh7+ Kd8 23. Ff6:+, majd Va7: +-(HE)

19. --Vc7-b6

   A sakkmesternek, ellentétben más művészetek mestereivel, sajnos gyakran le kell mondania arról az örömről, hogy alkotását a tervezett ecsetvonásokkal fejezze be, mert alkotói elképzeléseinek megvalósulása attól is függ, mennyire következetes ellenállást fejt ki ellenfele. Ebben az állásban például 19.--Vb7-et vártam az e4 gyalog elleni támadással, s a következő befejezést terveztem: 20. Ve3! Kd8 (20.--Hxe4 21. Fg5+) 21. Vd3+! Kc8 22. Bb1 Vxe4 23. Hf7!! és sötét nem védekezhet kielégítően a b8-on fenyegető matt ellen. A játszmalépés után éppoly gyorsan vége lesz a küzdelemnek, csak éppen nem olyan szépen (A).

   Álomszép változat a fényszórók (a4, f4) keresztezésében megsemmisülésbe zuhanó királlyal, vezéráldozatokkal - minden támadójátékos vágya így nyerni. Ezt fájlalja a világbajnok is. Meg tudjuk érteni, mi is jártunk már úgy, hogy ellenfelünk a csúnyább véget választotta (HE).

20. Ba1-d1 g7-g6

   HE kimutatja, hogy, hogy 20.--Ba8 és 20. --Bg8 után is világos nyer.

21. Ff4-g5! Ff8-g7 22. He5-d7 Ba7xd7 23. Bd1xd7+ Ke7-f8 24. Fg5xf6 Fg7xf6 25. e4-e5!

   Még mindig tiszt előnye van sötétnek! De már itt a vég. Az ördöngös futó utolsó firkájával végződött. Sötét feladta (1:0), 25. --Fe7-re 26. Vf3+ és most a változatosság kedvéért a megnyitás hőse mondja ki a végső szót: az a4 futó 26. --Ke8 esetén. (HE)

 

**Napóleon, a kiváló hadvezér, szinte ugyanezt írta, mint a sakkvilágbajnok...

 

Wheeler-Hall Anglia 1964 0:1

V: a3, b2, f4, g4, h2, Hd4, Bd1, Bh1, Vd2, Ka1

S: b3, d6, f7, g6, h7, Fg7, Bc6, Ba8, Vg2, Kg8

1.--Bc1+!! 2. Vxc1 Bxa3+! 3. Kb1 Ba1+! 4. Kxa1

Va8+ 5. Kb1 Va2 matt

 

Roth-Rajna Magyarország 1975 1:0

V: a2, b2, c2, d5, f4, g3, Hc3, Hf5, Ba1, Bh1, Ke2

S: a7, b7, c7, f7, g7, h7, Hb8, Fb6, Ba8, Bf8, Kg8

17. He7+ Kh8 18. Bxh7+ Kxh7 19. Bh1 matt

 

Portisch-Ljubojevics Európa bajnokság, Moszkva 1977 1:0

32. Bxd6! és exd nem lehetséges Hf6 sakk-sekk miatt.

 

Timman-Korcsnoj Dortmund 1994 0:1

V: a2, e5, f3, g5, h4, Fe7, Bc2, Kh7

S: b4, c3, e6, f7, Hd7, Ba8, Kc7

40. --Bxa2!! 41. Bxa2 b3 42. Bc2 bxc2 43. Fa3 Hxe5 44. h5 Hd3 45. g6 fxg6 hxg6 Hb2 47. g7 c1V 48. g8V Vh1+ 49. Kg7 Vg1+ 50. Kf7 Vxg8+ és világos feladta.

 

Gnirk-Katte Drezda 2007 1:0

V: b4, c5, d6, f4, g3, h2, Ha2, Fb3, Be3, Be1, Ve2, Kg1

S: b5, c7, f5, g7, h7, Ha7, Fd7, Bg4, Bh6, Vc6, Kf8

36. Be8+ Fxe8 37. Ve7 matt

 

 

Bástyaelőny

Karpov-Korcsnoj Leningrád 1971 0:1

Sötét bástyaelőnybe került és győzött.

 

 

Bástyavégjáték

Aljechin-Capablanca Párosmérkőzés 31. játszma Buenos Aires 1927 1:0 (82 lépés)

Sötét két gyaloghátránnyal feladta. A végállás:

V: f4, h4, Be7, Kh5

S: Bh1, Kc6

 

Botvinnik-Aljechin AVRO verseny 1938 1:0 (51 húzás)

A végállás:

V: a4, b3, d4, f3, Bb5, Kd3

S: b6, f4, Bh4, Kb6

A két orosz sakkmatador küzdelmében döntetlenek voltak, ezt a játszmát kivéve. Az akkor 27 éves Botvinnik győzött.

 

Barcza-Szmiszlov Moszkva 1956 1:0

V: a7, f2, g3, h2, Bc7, Kb6

S: e5, f5, f7, h6, Ba1, Kh5

 

Köberl-Kopilov Leningrád 1957 1:0

Híres bástyavégjáték.

 

Botvinnik-Tal Párosmérkőzés 6. játszmája 1960 0:1

A c3 szabadgyalog győzött.

 

Gligorics-Petroszjan Los Angeles 1963 1:0

Carlsen-Karjakov New York 2016 1:0 
Ez a végállás, ahol sötét feladta.

V: Kf6, Bd5, a5, g3, h4
S: Ka7, Bh8, b7, h5
Van egy mondás: minden bástyavégjáték döntetlen. Persze vannak kivételek,
mint ez is.
 
Kállai-Szuhanek Magyarország 2005 1:0
 
 
 
Bilek István megjegyzése
Bilek nagymester megjegyezte a Szpasszkij-Korcsnoj párosmérkőzés (Belgrád
1977-78) egyik összecsapásáról: "Nehéz fajsúlyú, bonyolult, kimerítő
játszma volt." Korcsnoj sötéttel 66 lépésben győzött, mindkét sakkozó
idegileg és szellemileg kimerült a játszma végére.
.
 
 
Bill Gates egyik játszmája
Bill Gates-Magnus Carlsen TV bemutató 2014 0:1

1. e4 Hc6 2. Hf3 d5 3. Fd3 Hf6 4. exd5 Vxd5 5. Hc3 Vh5 6. O-O Fg4 7. h3 He5 8. hxg4

 Hfxg4 9. Hxe5? Vh2 matt 

 

Budapesti csel és megnyitási csapda

1. d4 Hf6 2. c4 e5 3. dxe Hg4 4. Ff4 Hc6 5. Hf3 Fb4+ 6. Hbd2 Ve7 7. a3 Hexg5 8. Hxe5 Hxe5 9. axb Hd3 matt 

 

Csodagyermekek

Günsberg-Beer Budapest 1867 1:0

1. e4 e5 2. f4 d5 3. exd5 e4 4. Nc3 Nf6 5. Fc4 Fc5 6. d4 Fb4 7. Fd2 e3 8. Fxe3 Fxc3+ 9. bxc3 Hxd5 10. Fxd5 Vxd5 11. He2 O-O 12. O-O Be8 13. Vd2 Ff5 14. Ff2 Fe4 15. c4 Vxc4 16. Hc3 Hc6 17. d5 Hb4 18. a3 Hxc2 19. Bac1 Hxa3 20. Vb2 Hc2 21. Bxc2 Fxc2 22. Vxc2 b5 23. Vd2 b4 24. Hd1 Bad8 25. Fxa7 Bxd5 26. Vf2 Be2 27. Vf3 Bd8 28. He3 Va2 29. h3 h6 30. Kh2 Bdd2 31. Va8+ Kh7 32. Ve4+ g6 33. Fd4 Vc4 34. f5 Vxd4 35. fxg6+ fxg6 36. Bf7+ Kg8 37. Ve8# 1–0

A 12 éves Günsberg, későbbi világbajnokjelölt mattolta Beer Henrik sakkmestert.

 

Corso-Capablanca Havanna 1901 0:1

33 lépésben a 12 éves gyermek győzött Kuba egyik legerősebb sakkozója ellen (a gyalogját bevitte vezérnek).

 

Döntetlen ajánlat

Karpov-Korcsnoj Moszkva 1974 24. (utolsó) játszma 1/2:1/2 (31 lépés)

V: a5, d4, e3, f2, g2, h3, Hc5, Ff1, Bc1, Be1, Vc3, Kg1

S: b7, e7, f5, g6, h7, Ff7, Fg7, Bc8, Be8, Va7, Kg8

Korcsnoj szomorúan ült a táblánál halálsápadt arccal. Halántékán erősen vert az ütőér. Egész testében remegett és rémülten vette észre, hogy az asztal is. Eszébe jutott, hogy ezért Odesszában alaposan rendre utasította Petroszjánt. Érezte, hogy itt a vég. Viktor Korcsnoj, a soha meg nem alkuvó harcos, döntetlent ajánlott...(Flesch János nemzetközi mester, sakkíró szemtanúja volt az egész párosmérkőzésnek.)

A fenti jelenet empátiát igényel. Korcsnoj a sakkra tette fel életét és megviselte, hogy célját, a döntőbe jutást 1974-ben nem érte el.

 

 

 

Egy futó a nagyátlón

Schmid-Rossolimo Heidelberg 1949 0:1

1.--Bxg2+ 2. Kxg2 Bxf2+ 3. Fxf2 e3+ 4. Bd5 Vxf2+ 5. Kh1 Vxe1+ 6. Kh1 e2! és világos feladta. Ozsváth András ezt a játszmabefejezést újra és újra bemutatta.

 

Vadász-Dely Zalaegerszeg 1969 1:0

A g2F a nagyátlón jól állt.

 

Tal-Portisch Varese 1976 0:1 (40 lépés)

A b7F a nagyátlón kitűnően állt.

V: a2, c2, e4, g2, h2, Hb3, Hf6, Bb1, Bf1, Vd1, Kh1

S: a6, b5, d6, e6, h7, Fb6, Fc8, Bc4, Bh8, Vb4, Kb8

28.--Vc3! 29. Bc1 h5! 30. Bf3 Ve5 31. Vd2 Ka8 32. Bd1 Fc7 33. Ha5 d5!

34. g3 Fxa5 35. Vxa5 Bxc2 36. Vb6 Vb2 37. Vg1 dxe 38. Hxe4 Fb7 39. Be3

Bf8 40. a4 Ve5 és Tal feladta.

Mihail Tal 23 évesen lett egyéni felnőtt világbajnok, őt sikerült Portisch Lajosnak legyőznie!

 

Egy vezér három tisztért

Gorenstein-Roisenzon Ukrajna 1947 1:0

1. fxe! Fxc4 2. fxg Kxg7 3. Fxc4

 

 

Ellentámadás

Olyan erős ellenszenv volt a két világbajnokjelölt között, hogy a szokásos kézfogás elmaradt.

Szpasszkij-Korcsnoj Párosmérkőzés, Belgrád 1978 0:1

28. g4!? g5! 29. hxg Fxg6 30. g5 f4!? "Az ellentámadás nagymestere átveszi a kezdeményezést, aktivizálja a futót." 31. exf Hc2 32. Bd1 Fe4 33. Fe3 Hxe3 34. Kxe3 Vc7! 35. g6! Fxg6 36. Vxe6 Fa3! 37. Vxd5 Fc1+ 38. Kxf2 Fxf4 39. Vc4?! Vg7! 40. Bg1 Vh6 41. Vc3? Fd2 és világos feladta. Korcsnoj örömmámorban úszott, mert ezzel a győzelmével továbbjutott.

Az állás francia védelemből alakult ki. Korcsnojnak jól megy a francia védelem, ez kiderült Karpov, Szpasszkij és Tatai ellen.

 

Elnézés

Lipschütz-Lasker New York 1902 1/2:1/2

V: a2, c2, c3, g2, h2, Fd3, Bf1, Bf4, Vg3, Kh1

S: a7, b6, c5, f7, g7, Fb7, Ba8, Be7, Vh5, Kg8

Lipschütz néhány lépésben győzhetett volna 27. Bh4! sekk, majd 28. Bh8+ Kxh8 29. Vh4+ Kg8 30. Vh7+ Kf8 31. Vh8 matt révén. De 27. Bg4-et lépett és a világbajnok a 89. lépésben elérte a döntetlent .

Bogoljubov, a világ egyik legerősebb sakkozója, a nagy tréfamester nem bántóan, de viccelődött Lipschützcel, aki egy agyonnyert állást döntetlenre rontott. Azonban Lipschütz Sámuel igen erős játékos volt, egy másik játszmában is megizzasztotta a világbajnokot.  

 

Aljechin-Blackburn Szentpétervár 1914 0:1

A fiatal Aljechin elvesztette a4 mezőn álló futóját. 

1. Hd2 Va5 2. a4 a6

Kotov tréfálkozik: "Egy rendkívüli nagymester, a későbbi világbajnok nem vette észre az elefántot!" (oroszul a szlon elefántot  is, futót is jelent)

 

Bronstejn-Boncs-Oszmolovszkij 1946 1:0

1. --Vb1+ 2. Kg2 e3 3. Bxb1

Boncs-Oszmolovszkij, aki bokszolt is, és jól bírta az ütéseket, ezután a vezérvesztés után nem tudott egykönnyen magához térni.

 

Petroszjan-Korcsnoj Párosmérkőzés, Il Cioccio 1977 0:1

V: a2, b2, c2, d3, f4, g2, h2, Fb5, Hb1, Fc1, Ba1, Bf1, Vd1, Kg1

S: a7, b7, d5, d4, f7, g6, h7, Fc8, Fg7, Hg8, Ba8, Bh8, Vd8, Kh8

33. e3-e4?? után Fxc1 minőségvesztés.

 

Korcsnoj-Petroszjan Párosmérkőzés, Il Cioccio 1977 0:1 29.--Hed5?? (29. --Hfd5 lett volna a helyes lépés)

 

Mecking-Polugajevszkij Párosmérkőzés, Luzern 1977 0:1  40. Bxd4!-et a brazil világbajnokjelölt elnézte.

 

Elterelő áldozat

Dely-M. Kovács Budapest 1977 1:0

21. Bd7! elterelő áldozat Vxd7 22. Vxf6+ Kg8 23. Bh5 Bfd8 24. Bxg5+ Kf8 25. Bf5 b5? (25. --Ke8-ra 26. Hd5 cxd 27. Fb5 és sötét feladhatja).

 

Planinc-Hulak Zágráb 1977 0:1

54.---Ve1+ 55. Bxe1 Bf3 matt

 

Englund-csel és megnyitási csapda

1. d4 e5?! 2. dxe Hc6 3. Hf3 Ve7 4. Ff4! Vb4+ 5. Fd2 Vxb2 6. Fc3 Fb4! 7. Vd2 Fxc3 8. Vxc3 Fxc3+ 9. Vxc3 Vc1 matt

 

Erős szabadgyalogok

Steinitz-Gunsberg New York 1890 1:0

V: a2, d4, d6, g2, h2, Fa3, Bc1, Bf2, Vd5, Kg1

S: a7, b6, e5, g7, h7, Hf6, Ba8, Be8, Vd8, Kh8

1. Bxf6! gxf 2. d7 Bg8 3. dxe Bg5 4. Vxa8! Vxa8 5. Bc8+ Bg8 6. Bxa8 Bxa8 7. e6 és világos nyert.

Gunsberg mérkőzött az egyéni világbajnoki címért Steinitzcel, akárcsak évtizedekkel később Lékó Kramnyikkal. Gunsberg Izidort mind a magyarok, mind az angolok magukénak vélik, Budapesten született és Angliában telepedett le.

 

Aljechin-Flohr Nottingham 1936 1:0

46. Bxe6! és "...a gyalogoknak utat kell törniük." írta Aljechin.

 

Aganalian-Petroszjan Tbiliszi 1945 0:1 A 16 éves Tigran Petroszjan bravúrja!

A végállás a következő:

V: a3, b2, g4, Bf2, Ke1

S: a4, b7, c6, e4, f4, g5, Fc4, Kc7

 

Tal-Szimagin SzU bajnoksága 1956 1:0

 
 
 

Larsen-Fischer Denver 1971 0:1

 

 

Unzicker-Sarapu Siegen 1970 1:0 (19 lépés)

16. Hxd6! Bd8 17. Ff4! Hxf4 18. Vxf7+ Kh8 19. Vg8+! és a Hf7 fojtott matt előtt feladta.

 

Peters-Lombardy Lone Pine 1977 1:0 (34 lépéses játszma)

30. Vxd5 Fxe6 31. Bxe6 Hxe6 32. Vxe6+ Kh8 33. Vg8+! Bxg8 34. Hf7 matt

 

Vallero-Moingts Palma de Mallorca 1991 0:1 (17 lépés)

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 g6 6. g3 Hc6

7. Fg2 Hxd4 8. Vxd4 Fg7 9. O-O O-O 10. Vb4 a5 11. Va3 Hd7

12. Bd1 He5 13. f4 Vb6+ 14. Kh1 Hg4 15. Hd5 Hf2+ 16. Kg1 Hh3+

17. Kh1 Vg1+ 0-1 Kxg1 és Hf2 fojtott matt.

 

 

 

Fordulat

Hübner-Petroszjan Biel 1976 0:1

V: a2, b2, f4, g2, h3, Hh1, Fd5, Be2, Vb5, Kh2

S: h7, g6, f5, Hd3, Fd4, Bc1, Vd6, Kh8

Hübner 4 lépésben mattot adhatott volna (37. Ve8+, 38. Be7+, 39. Vf8+ és 40. Bxh7 matt), de hibázott, 37. g3?? Hxf4! és 5 lépésben vesztett!

(A huszár h1-en nagyon rosszul állt.)

 

Fordulatos játszma (szép futó- és minőségáldozatokkal)

"Bumika"-Isépy Tamás

1. e4 c5 2. d4 cxd4 3. c3 e6 4. cxd4 d5 5. e5 Hc6 6. Hf3 Vb6  7. Fd3! Fd7 8. 0-0 Hxd4 9. Hxd4 Vxd4 10. Hc3 Vxe5 11. Be1 Vc7 12. Hxd5 Vc5 


13. Fb5??! 

Ez a lépés meglepő, szép is, de nem korrekt. Sötét itt meglepődött, döntetlent ajánlott, amit világos elutasított. 

13. ...    Fxb5
14. Vh5   Fd7?! Jobb lett volna 0-0-0.
15. b4!   Vc6
16. Fb2   He7
17. Hxe7 Kxe7
18. Bad1 Vb6?? Most fordulat következik. Egy szép minőségáldozat és már világos áll nyerésre...


19. Bxd7+!! Kxd7
20. Vxf7+

Világosnak bástyahátránya van, és sötét mégis veszít. 

20. ...   Kc8

20. ...Kc6, 20. ...Kd8 és 20. ...Fe7 is vesztett, ahogy azt "Bumika" bemutatja.

21. Ve8+ Kc7
22. Fe5+ Fd6
23. Bc1+?! (23.Ve7+! és védhetetlen matt-támadás. Így világos vezért nyer.)

23. ...     Vc6
24. Bxc6+ bxc6
25. Ve7+  Kb6
26. Fxd6  Ka6
27. Vxe6  Bhe8
28. Vc4+ Kb7
29. h3     Bad8
30. Vf7+  Ka6
31. Fc5

és sötét feladta a küzdelmet.

 

Francia védelem, Korcsnoj egyik játszmája Karpov ellen

1974-ben a párosmérkőzésen Korcsnoj Karpov ellen a francia védelemmel egy partit se vesztett !

Íme egyik döntetlenje: 1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hd2 c5 4. ed5 ed5 5. Hgf3 Hc6 6. Fb5 Fd6 7. 0-0 cd4 8. Hb3 Hge7 9. Hbd4 0-0 10. c3 Fg4 11. Va4 Fh5 12. Fe3 Vc7 13. h3 Ha5 14. Fd3 Hc4 15. Hb5 Vd7 16. Fc4 dc4 17. Bfd1 Hf5! "Korcsnoj tudja, mitől döglik a légy! Ebben a változatban a huszár erős, támadó figura."  írta Flesch János. Most 18. g4 nagyon kockázatos lett volna, a királyállás meggyengülése miatt. 18. Vc4 Ff3 19. gf3 He3 20. fe3 Vh3+ 21. Hxd6 Vg3+ 22.Kf1 Vf3+ 23.Ke1 Vg3+ és örökös sakk. 

 

From csel és 5 lépéses játszma

1. f4 e5 2. fxe d6 3. exd Fxd6 4. Hf3 g5 5. h3?? Fg3 matt 

 

Futóáldozat

"Bumika"-Isépy Tamás

 

 

13. Fb5??! Valóban ez a lépés keveseknek jutott volna eszébe. A lépés szép, de nem korrekt. Később 19. Bxd7+!! minőségáldozat következett és világos győzött.

 

 

Futópár

Pulvermacher-Capablanca New York 1907 0:1 (10 lépés)

Erős a Fc5 és Fg4 futópár. (És jól áll a huszár e4-en.)

 

Ozsváth-Popov Szófia 1971 1:0 (20 lépéses játszma)

1. e4 c6 2. d4 d5 3. f3 Hf6 4. Hc3 dxe 5. fxe e5! 6. Hf3 exd

7. Hxd4 Fg4 8. Vd3 Ha6 9. Hxc6! Vc7 10. Vb5 bxc 11. Vxa6 Fd6! 12. Fe2 Fxh2!?

13. Bxh2 Vxh2 14. Vxc6+ Ke7 15. Fe3! Vh1+ 16. Kf2 Vxa1 17. Hd5+ Hxd5 18. Fc5+!Kd8 19. Vxd5+ Fd7 20. Fb5 és sötét feladta.

 

Doroskevics-Gulko Jereván, Szovjetunió 43. bajnoksága 1975 0:1

20.-- Bfd8!! minőségáldozat 21. Fxd8 Bxd8 22. Vxa5 Fxb2 23. Fc4I? Vxc4! újabb minőségáldozat 24. Vxd8+ Kg7 25. Bb1 Fc3+ 26. Kd1 Va4+ 27. Kc1 Ff5 Világos feladta. A futópár ereje ragyogóan látható.

 

Wesley So-Gao Rui 8. Ázsiai Sakkbajnokság 2009 1:0 (32 lépésben)

A végállás:

V: a2, b2, c5, f4, Fe5, Fe6, Bh7, Kc2

S: a6, c6, f5, g5, Fd8, Fe8, Ba8, Kf8

Erős a világos futópár és a bástya a 7. soron jól áll.

 

 

Futó rossz helyzete

Kotov-Kashdan Rádiómérkőzés 1945 1:0

 

 

 

Kotov-Pilnik Svédország 1952 1:0

 

 

Futóvégjáték

 

Szpasszkij-Fischer Párosmérkőzés első játszmája Reykjavik 1972 1:0

A kritikus állás:

V: a3, b5, e3, f2, g2, h2, Fc1, Kd3

S: a7, b7, e6, f6, g7, h7, Fd6, Kf8

 

Adorján-Karpov Skopje 1976 1/2:1/2

V: b7, d5, g3, Fe4, Kd3

S: d6, e5, h6, h4, Fb8, Kf6

Ez a végállás.

A fiatal nagymester az akkori világbajnok ellen döntetlent ért el.

  

Golz és Keresz Richterről

Richter-Kipke játszma

V: a2, b2, e5, f4, h2, Fd3, Hh5, Bg7, Bg1, Vh3, Kf1

S: a4, c2, f5, h7, Hd4, Fc8, Ba7, Bf8, Vc5, Kh8

Az állás a francia védelemben Richter kedvenc változatából keletkezett. Világos a királyszárnyon, sötét a vezérszárnyon támad (hasonlóan a sárkány változathoz). Sötét itt világosnak 25. --a3! lépéssel problémákat okozhat. Ebben az állásban, ahol az ellenfél már a győzelemhez közel hitte magát, Richter megtalálta a nagyon meglepő, feladványszerű 27. Fa6!!-ot. Most  erősen fenyeget 28. Hf6. Kipke 27. --Fxa6-ot lépett, de most a fontos a-vonal zárt és világosnak ideje van 28. Vg3!-ra, miután az ellenfél a különböző fenyegetések miatt feladta. "Ilyen volt Richter: győzelem és vereség között lebegve érezte jól magát és találékonysága miatt többnyire sikeres volt."

 

Gyalogszigetek

 

Petroszjan-Botvinnik Párosmérkőzés, Moszkva 5. játszma 1963 1:0

A gyalogszigetek száma világosnál kettő, sötétnél három, világos győzelmi esélyei nagyok. Petroszjan bizonyította a gyalogszigetek jelentőségét.  A 48. lépésben sötét feladta.

A végállás:

V: a4, b5, e3, f2, g3, Hg5, Bc6, Kg8

S: a7, b6, e5, g6, h7, Fc7, Bd7, Kc8

Kotov nagymester, világbajnokjelölt példaértékűnek tartja és bemutatja "A sakkozó gondolkodásának titkai" című könyvében ezt a játszmát.

A játszmára és az egész mérkőzésre Petroszjan Lilienthal Andorral készült fel.

 

Bronstejn-Rajna Budapest 1977 1:0

A Fxe4 fxe! csere után világosnak két gyalogszigete van, míg sötétnek négy. A gyalogvégjátékot a nagymester megnyerte.

 

Gyalog átváltozása huszárrá

Yates-Aljechin Kecskemét 1927 0:1

1. --, Kh5 2. Vxf6, h1H matt Különleges, hogy egy szabadgyalog nem vezérnek megy be...

 

1. d4 d5 2. c4 e5 3. dxe d4 4. e3 Fb4+ 5. Fd2 dxe 6. Fxb4 exf+ 7. Ke2 fxgH+

8. Bxg1 Fg4+ és sötét vezért nyert (csapda az Albin ellencselben)

 

 

Gyalogvégjáték

Janowski-Gunsberg Hastings 1895 0:1 (52 lépés)

V: a3, b4, Kg5

S: a4, b5, Kc3

Világos mindkét gyalogja elhullik.

 

Bird-Gunsberg Hamburg 1885 0:1 

V: a4, b3, c4, Kh4

S: a5, b4, c5, Kd4

Gunsberg Bird mindhárom gyalogját lenyerte, ezért Bird feladta.

 

Keresz-Botvinnik Hága/Moszkva 1948 0:1

 

Bronstein-Rajna Tungsram verseny, Budapest 1977 1:0 

A futó és a huszár cseréje után világosnak két gyalogszigete van, míg sötétnek négy. A gyalogvégjátékot a nagymester megnyerte.

A végállás:

V: a4, b2, e5, f6, h4, Kf5

S: a5, c5, c4, f7, h5, Kd5

 

Bronstein rendkívüli sakkozó volt, Botvinnik ellen párosmérkőzésen döntetlent ért el, Rajna György pedig játszmákat vizsgál számítógéppel.

 

Horváth T.-Bárczay Budapest 1978 1:0

A szicíliai védelem sárkány változata. Gyalogvégjáték alakult ki, amit Bárczay nagymester megnyert.

A végállás:

V: a5, b3, Kb7

S: g6, h3, Kg5

 

Hatásos befejezés

 

Sumov-Kolisch Szentpétervár 1862 0:1

       1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fc4 Fc5 4. o-o Hf6 5. d4 Hxd4

       6. Hxd4 Hxd4 7. f4 d6 8. fxe5 dxe5 9. Fg5 Ve7 10. b4 Fe6

      11. Fxf6 gxf6 12. Fxe6 fxe6 13. Vh5 Vf7 14. Vh4 0-0-0 15. Ha3 f5

      16. Vf2 Vh5 17. Bae1 f4 18. c3 Hc6 19. b5 Hb8 20. Va7 b6

 

      21. Va4 Bhg8 22. Bd1 Bxg2+ 23. Kxg2 Ve2 24. Kh1 Bd2! és világos feladta.

 

 

Kolisch-Loyd Párizs 1867 1:0

26. Vxg6!! vezéráldozat és sötét feladta, mert gxh-ra Bf3 és Bh3 matt! Sam Loyd a világ egyik leghíresebb feladványszerzője, míg Kolisch Ignác híres sakkmester.

 

Tarrasch-Aljechin Baden-Baden 1925 0:1

 
Korcsnoj-Karpov Párosmérkőzés, Moszkva 1974 17. játszma  0:1 (42 lépés)

V: e2, g3, h2, Fb7 Bd7 Vf3 Kg2

S: a7, e6, f7, h6, Ff6, Bc5, Vb6

40. --Bf5 41. Vg4 Vf2+ 42. Kh3 g6 és világos feladta. Ezzel Karpov már 3:0-ra vezetett...

 

Korcsnoj-Karpov Baguio 1978 0:1 (39 húzás)

 

V: a4, g2, h2, Ba1, Bh7, Kg1

S: Hd2, He4, Bc6, Ke2

39.—Hf3+!! és Korcsnoj feladta. Karpov nagyon örült és ajándékként adták neki barátai azt a tortát, amin a fenti állás volt látható!

          

Carlsen-Karjakin New York 2016 16. játszma 1:0

V: e4, f3, h2, h5, Bc8, Bf5, Vf4, Kh1

S: b6, d6, f7, g7, Fe7, Ba2, Vf2,Kh7

50. Vh6+! Frappáns lépés! Ezzel Carlsen világbajnok lett…

Hat vezér a sakktáblán

Guiero-Alonso Elgoibar 2011 1:0 6 vezér a sakktáblán!!

V: e4, f2, Vf3, Vc6, Vg8, Kg2

S: e5, Vd4, Vb2, Va1, Kb1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hosszú játszma 

Lipschütz-Lasker New York 1902 1/2:1/2 (89 lépés)

 

Lipschütz-Bird New York 1889 1/2:1/2 (159 lépés!!)

A végén egy bástya küzdött egy huszár és egy gyalog ellen.

Barcza egyik könyvében külön fejezetet írt Lipschützről.

 

Aljechin-Capablanca Buenos Aires 1927 31. játszma 1:0 (82 lépés)

 

 

 
 

Korcsnoj-Karpov Moszkva 1974 1:0 (79 lépés)

Flesch János mester, sakkíró írta: Korcsnoj borbély módra nyert: "Lassú szappanozás után gyors beretválás!"

 

Porubszky-Alexandrija Bp., 1976 0:1 (63 lépés)

A grúz sakkozónő a vezérvégjátékot megnyerte.

 

Huszáráldozat


 

Romanyisin-Petroszjan Jereván 1975 1:0

16. Hd5!? exd 17. exd Hxd4 18. Vxd4 Bde8 19. f5 Fd8 20. Vh4!  Be5! 21. Vh6 Vc7? 22. Bg3 Fc8 23. Fxe5 dxe 24. fxg fxg 25. Fxg6! Hg4 26. Fh5 Bf6 27. Vd2 Bf4 28. d6! Vg7 29. d7! Fb7 30. Vxf4! vezéráldozat és sötét feladta.

A fiatal sakknagymester mert az exvilágbajnok ellen huszárt áldozni...

 

Karpov-Tajmanov Leningrád 1977 0:1

38. --, Hg3+!! A világbajnok feladta, mert 39. hxg-re Ba8!, majd Bh8 matt

 

Huszármatt

 

Aljechin-N. N. Palma de Mallorca 1935 1:0 (6 lépés)

1. e4 c6 2. d4 d5 3. Hc3 dxe 4. Hxe4 Hd7 5. Ve2 Hgf6?? 6. Hd6 matt

 

Huszár sorozatos ugrása

 

Hamppe-Löwenthal Bécs 1846 0:1 (20)

1. e4 e5 Hc3 Hf6 3. Fc4 b5 4. Fxb5 c6 5. Fa4 Fc5 6. Hf3 0-0 7. 0-0 d5

8. Hxe5!? dxe 9. Hxc6 Vc7! 10. Hxb8 Hg4! g3 He5! 12. Hd7! Hf3+ 13. Kh1 Fb7! 14. Hxc5 Vxc5 15. Kg2 Vh5 16. h3 e3! 17. dxe He1++ 18. Kh2 Hf3+ 19. Kg2 Bad8 20. Fd2?? Hxd2+ és világos feladta.

Hg8-f6-g4-e5-f3-e1-f3-d2

 

Huszárvégjáték

Portisch-Fischer Siegen 1970 1/2:1/2

 

Időátlépés

 

Botvinnik-Reshevsky Moszkva 1948 1:0 (32 lépés)

 

Ozsváth-Paoli Debrecen 1970 1:0 (35 lépés)

 

Karpov-Korcsnoj Párosmérkőzés, Moszkva 1974 6. játszma 1:0 (31 lépés)

 

Reshevsky-Vaganjan Skopje 1976 0:1 (28 lépés!!)

 

Szpasszkij-Hort Párosmérkőzés, Reykjavik 1977 1:0 (35 lépés)

Intuitív áldozat

Aljechin Böököt 1938-ban Margatéban legyőzte. Bástyát
áldozott. Najdorf mit mondott? "Csodálatos!" Évekkel később Najdorf
odament Aljechinhez: "Én azt mondtam, csodálatos, de nem mondtam
igazat,nem értem, hogyan látta ön azt a
kombinációt. A világbajnok
elnevette magát: "Ne
szégyenkezzék, fiatalember, én sem láttam semmit, én is csak éreztem!"

A történet mutatja, az intuitív áldozatnál nem lehet minden
lépést és változatot előre kiszámítani, csak érezni lehet,
hogy az áldozat győzelemre vezet. Később Najdorf is híres
sakkozó, argentin bajnok lett. Az intuitív áldozatról írt könyvében
Rudolf Spielmann és cikkében Földi József, valamint Haág Ervin.

Aljechin-Flohr Nottingham 1936 1:0

46. Bxe6!! szintén intuitív áldozat.

Később Mihail Tal az a világbajnok, aki gyakran hozott
intuitív áldozatot.



Botvinnik-Tal Párosmérkőzés 6. játszmája 1960 (0:1)
21.-Hf4! Intuitív áldozat. 22. gxf exf 23. Fd2 Vb2 és sötét a 48. lépésben nyert.

Haág-dr. Molnár Mosonmagyaróvár 1978 1:0
13. Hxd4!?! Hág vezért áldozott és győzött.



Jó felkészülés 

Karpov-Korcsnoj Párosmérkőzés, Moszkva 1974 1:0

Karpov remekül felkészült Korcsnoj ellen és ennek megvolt az eredménye:

V: a2, b2, c2, e4, f3, g4, Hc3, He2, Bd3, Bh1, Vh6

S: a7, b7, d6, e7, f7, g6, h7, Hf6, Fd7, Bc5, Bc8, Va5 

20. g5!! Bxg5 21. Bd5! Bxd5 22. Hxd5 Be8 23. Hef4 Fc6 24. e5! Fxd5 25. exf exf 26. Vxh7+ Kf8 27. Vh8+ és sötét feladta.

 

Jól álló figurák

Szpasszkij-Szmiszlov Bukarest 1953 1:0

V: a2, c3, d6, e5, h2, Hf5, Be3, Bf4, Vd2, Kg1

S: a7, b5, c5, f7, g7, h3, Fg2, Bd8, Be8, Ve6, Kg8

33. Hxg7! "A figuráknak lelkük van és ha jó helyre állítjuk őket, meghálálják azt!" - hirdette Nimzovics. 33.--Bxd6 34. Hxe6 Bxd2 35. Bg3+ és Szmiszlov feladta.

Szpasszkijnak először ekkor - 16 éves korában - sikerült egy igazán nagy sakkozót legyőznie. 

 

 

Karpov egyik győzelme

Seirawan-Karpov Hamburg TV  0:1

 
Kettős sakk 

Réti-Tartakower Bécs 1910 1:0 (11 lépés)

10. Fg5++

 

Dutch-Sugden London 1964 0:1 (12 lépés)

11. --Fg4++

 

Tábor-Rajna Budapest 1971 1:0 (11 lépés)

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Hc3 f5!? 4. d4 fxe  5. Hxe5 Hf6 6. Fc4! d5? 7. Hxd5! Hxd5 8. Vh5+ g6 9. Hxg6 Hf6 10. Ff7+ Kxf7 11. He5++

 

Vallero-Moingts Palma de Mallorca 1991 0:1 (17 lépés)

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 g6 6. g3 Hc6

7. Fg2 Hxd4 8. Vxd4 Fg7 9. O-O O-O 10. Vb4 a5 11. Va3 Hd7

12. Bd1 He5 13. f4 Vb6+ 14. Kh1 Hg4 15. Hd5 Hf2+ 16. Kg1 Hh3++

17. Kh1 Vg1+ 0-1

 

 

Középen álló király

Zámbor Norbert-Bíró Károly 2001 1:0

14. Vxd5 és exd-re 15. exd+, majd 16. dxc és világos tisztet nyert.

 

Lasker egyik híres játszmája

Lasker-Capablanca Szentpétervár 1914 1:0

Spanyol megnyitás, már a 7. lépésben vezércsere, majd végjáték, amit a világbajnok megnyert.

Dr. Emanuel Lasker 26-tól 53 éves koráig, huszonhét éven át volt világbajnok. 

 

Látványos állás

Székely-Ozsváth Budapest 1962 0:1

V: a2, b2, d4, f2, g2, h2, Hg5, Hg1, Fc1, Ba1, Bh1, Vb3, Kd2

S: a7, c7, d6, e7, g7, h6, Hf6, Fa6, Ff8, Bh8, Vf1, Kd7

Világosnak bástyaelőnye van, de az alapsoron tisztjei rosszul, sőt nagyon rosszul állnak.

 

Látványos befejezés

 

Anderssen-Hamel Boroszló 1863 1:0 (22 lépés)

V: a2, f2, g2, h2, Fa3, Fd3, Hc4, Hf3, Bb1, Bf1, Va4, Kg1

S: a7, b5, c6, d6, e5, g7, h7, Fc7, Hf6, Hg6, Ba8, Bh8, Vd7, Ke8

20. Bxb5!! cxb 21. Hxd6+ Kd8 22. Fxb5 és sötét feladta.

 

Marshall-Atkins Egyesült Államok 1903 1:0

V: a2, b3, e3, f2, g2, h5, Hc3, Fg3, Bc1, Bc2, Va3, Kg1

S: a7, b7, e6, g5, h7, Fa6, Ff6, Bc8, Bc5, Vc6, Kg8

26. Hxd5!! Bcx2  27. Bxc2 Vxc2 28. Hxf6+ Kf7 29.  Vd6!! Kxf6 30. Fe5+ Kf5 31. f3 és sötét feladta.

 

Botvinnik-Capablanca Rotterdam 1938 1:0 (41 lépés)

V: c3, d4, e6, g2, h2, Fb2, Hg3, Ve5, Kg1

S: a7, b6, c4, d5, g6, h7, Hb3, Hf6, Ve7, Kg7

30. Fa3!! Vxa3 31. Hh5+ gxh 32. Vg5 Kf8 33. Vxf6+ Kg8 34. e7 Ve1+ és néhány vezérsakk után sötét feladta.

 

Mann-Papp Budapest 1956 0:1

V: b2, c3, g2, h2, Hd6, Be5, Bd2, Kh3

S: a5, f5, g5, h4, Fa6, Bf1, Bf6, Kh7

1. --Bxd6! 2. Bxd6 Bf3+ 3. gxf Ff1 matt

 

Alster-Smejkal Csehszlovák bajnokság 1963 1:0

V: a2, c5, e3, f2, g2, h3, Hf3, Fe5, Bc1, Bd1, Vd6, Kg1

S: a6, f5, g5, h6, Fc6, Fg7, Bc8, Bd7, Ve4, Kh7

29. Vxd7 Fxd7 30. Bxd7 Bg8 31. c6 g4 32. c7 gxf 33. Bxg7+ Bxg7 34. Fxg7 Ve7 35. c8V Vxg7 36. Vf5+ és sötét feladta. 

 

Marciniak-Dobosz Lengyelország 1973 0:1

V: a2, b3, c2, f4, g2, h2, Fb2, Hb1, Ba1, Bf1, Vc3,  Kh1

S: a7, c6, d5, f7, g7, h7, Fc5, Hg4, ba8, Be8, Vd7, Kg8

15. --Hf2+ 16. Bxf2 Fd4 17. Vxd4 Be1+ és világos feladta.

 

Kuprejcsik-Ceskovszkij Moszkva 1976 1:0

V: a2, b2, c2, f3, g5, h2, Hd6, Bd1, Be1, Va3, Kc1

S: a6, f7, g7, h5, Hd7, Fe6, Bb8, Bg8, Vc7, Kf8

27. Hc8+ és sötét feladta.

 

Pintér J.-Portisch F. Budapest 1976 0:1

V: a2, b2, c3, f2, h2, Hc2, Ba1, Bh1, Vd5, Kf1

S: a6, b5, e4, f7, h7, Hc6, Fh6, Bc8, Vg4, Kg8

23.--Vh3+ 24. Ke1 Vg2 25. Bf1 Bd8! 26. Vf5 He5! 27. Hd4 Bxd4! Világos feladta.

 

Timman-Pomar Las Palmas 1977 1:0

V: a2, b2, c3, d4, f2, h2, Hh6, Bh3, Ba1, Vf6, Kg1

S: a7, b5, c4, e6, f7, g6, h7, Fg2, Be8, Ba8, Vb7, Kf8

27. Hf5!! és sötét feladta.

 

Portisch-Ljubojevics EB Moszkva 1977 1:0

32. Bxd6! Vf5 33. c5+ Kg7 34. Bd1 He6 35. V b2 Kh6 36. Hf2! Bd5 37. Hg4+ Kg5 38. Bxd5 Vxd5 39. Vc1+! Hf4 40. h4+ Kf5 41. Hh6+! és sötét feladta, huszárt veszít.

 

Bukics-Romanyisin Moszkva EB 1977 1:0

1. d4 g6 2. c4 c5 3. Hf3 cxd 4. Hxd4 Hc6 5. e4 Hf6 6. Hc3 d6 7. Fe2 Hxd4 8. Vxd4 Fg7 9. Fg5 Fe6 10. 0-0 0-0 11. Vd2 Bc8 12. b3 b5 13. e5 b4 14. exf exf 15. Fe3 bxc 16. Vxc3 f5 17.Fd4 Fxd4 18. Vxd4 Va5 19. Bfd1 Bfd8 20. Ff3 Bc5x 21. Vf6 Bd7

22. b4!! Váratlan és szép lépés. Vxb4 23. Bdb1 Vxc4 24. Fe2 és sötét feladta, mert vezért veszít vagy mattot kap.

 

Karpov-Tajmanov Leningrád 1977 0:1

V: b6, d5, g2, h2, Ff1, Bb1, Ve1, Kh1

S: d6, e5, g6, Hf5, Ba1, Vd4, Kg7

38. --Hg3+! és a világbajnok feladta, mert hxg Ba8 után a Bh8 mattot nem lehet kivédeni. Meglepetés, hogy a gyengébb sakkozó nyert, ráadásul sötéttel.

 

Korcsnoj-Karpov Baguio 1978 0:1

V: a4, g2, h2, Ba1, Bh7, Kg1

S: Hd2, He4, Bc6, Ke2

39.--Hf3+!! és a matt előtt világos feladta. 

 

Geller-Anyikajev Minszk 1979 1:0

V: a2, b2, c2, e4, g5, h2, Hc3, Hf7, Fe3, Ba1, Bf1, Vf2, Kg1

S: a6, b7, d6, e6, g6, h7, Fd7, Fe7, Hh5, Ba8, Bf8, Vc7, Kg8

22.Hd5!! exd 23.Hh6+ Kg7 24.Vf7+ Bxf7 25.Bxf7+ Kh8

26.Fd4+ Ff6 27.Bxf6

 

Kaszparov-Karpov Leningrád 1986  1:0

V: a3, f3, g2, h4, Hd7, Bb7, Vg3, Kh2

S: d5, f7, g7, h5, Fg6, Bd4, Vf5, Kg7

42. Hf8+ Kh6 43. Bb4 Bc4 44. Bxc4 dxc 45. Vd6 c3 46. Vd4 és a sötét király  matthálóba került.

 

Gnirk-Katte Drezda 2007 1:0

V: b4, c5, d6, f4, g3, h2, Ha2, Fb3, Be3, Be1, Ve2, Kg1

S: b5, c7, f5, g7, h7, Ha7, Fd7, Bg4, Bh6, Vc6, Kf8

36. Be8+ Fxe8 37. Ve7 matt

 

Polgár Judit-Anand Új-Delhi 1991 1:0

V: b2, b3, c3, g4, h4, Hd4, Bh6, Kf2

S: a6, b7, f7, f4, Fg6, Bd8, Kf6

31. h5 és sötét eladta.  31.--Kg7 (vagy Kg5) 33. Bxg6+ fxg 34. He6+ nyer. 

 

Waldmann I.-Adorján B. Magyarország 2007 1:0

V: b5, c3, d3, e4, f2, g2, h3, Hf5, Fc4, Bc6, Kg1

S: d6, e5, f7, g7, h6, He8, Vb8, Kg8

36. Bc8! és sötét feladta. Waldmann Iván FIDE mester

egyik legszebb játszmája.

 

Smeets-Brandenburg internetes játszma 2011 0:1

V: a3, b4, g3, h2, Fe2, Ba1, Bf1, Ve3, Kh1

S: b7, e6, e4, g7, h7, Fd6, Bc2, Bf8, Ve5, Kg8

23. --Bf3!! 24. Fxf3 Fxh2+25. Kxh2 Vxg3+ 26. Kh1 Vxh2 matt

 

Látványos játszma

Szabó-Kotov Groningen 1946 1:0

1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 d5 4. Hc3 c5 5.  e3 Hc6 6. a3 Fe7 7.  dxc5 Fxc5 8.  b4 Fb6 9. Fb2 0-0 10. Fe2 dxc4 11. Fxc4 Ve7 12.  0-0 a6 13.  Vc2 Fc7 14. Hg5 Fxh2+ 15. Kh1 h6 16. Hd5 exd 17. Fxf6 Ff5 18.  Vxf5 g6 19. Vxg6+ fxg 20.  Fxd5+ Bf7 21. Fxe7 hxg 22. Kxh2 Hxe7 23. Fxf7+ Kxf7 24. Bac1 és a 30.-ban sötét feladta.

 

 Mark Dvoretsky - Evgeny Bogomolov (1967) 1:0

 

1. e4 c5 2. d4 cxd4 3. c3 dxc3 4. Hxc3 e6 5. Fc4 d6 6. Hf3 a6 7. 0-0 b5 8. Fb3 He7 9. Hg5 Hg6?! 10. f4 Fe7? 11. f5! Fxg5 12. fxg6 hxg6 13. Fxg5 Vxg5 14. Vxd6 Ve7 15. Vxe7+ Kxe7 Korán vezért cseréltek.

 

 

 

 

 

16. Hd5+! (A típus tisztáldozathoz még királynő jelenléte sem szükséges! Most 16. ... exd5 17. Fxd5 Ba7? 18. Bxf7+ világos nyert állását eredményezné. A 17. ... Fe6 18. Fxa8 Hd7 19. Fd5 utáni nehézségek sem biztatóak fekete számára.) Kd6

 

17. e5+! (17. Bxf7? exd5! 18. Fxd5 Fe6 után sötét áll jobban.) Kxe5

 

18. Hc7?! (Pontatlanság, amely ellenesélyt ad sötétnek. 18. He7! fenntartja a Bxf7 fenyegetést és akadályozza sötét Hc6 lépését.) Ba7 19. Bxf7 és sötét feladta. Korai volt feladni, mert  19. ... Hc6 20. Bc1 Kd6 21. Bd1+ Kc5 22. Hxe6+ Fxe6 23. Fxe6 Bxf7 24. Fxf7 után jobban áll világos, de a győzelem még messze van.

 

Korcsnoj-Karpov Baguio 17. játszma 0:1

V: a4, g2, h2, a1, Bh7, Kg1

S: Hd2, He4, Bc6, Ke2

39.--Hf3+!! és gxf-re Bg6+ Kh1 Hf2 matt, Kh1-re Hf2 matt.

 

Lekötött bábu(k)

Portisch-Bronstein Monte Carlo 1969 1:0 (20 lépés)

Az e6H-t leköti a d5V, támadja a c7H és nemsoká fenyegeti az e1B is.

 

Portisch-Petroszjan Párosmérkőzés, Palma de Mallorca 1974 1:0 (33 lépés)

1. d4 d5 2. c4 e6 3. Hc3 Fe7 4. Hf3 Hf6 5. Fg5 0-0 6.e3 Hbd7
7. Bc1 a6 8. c5 c6 9. Fd3 b6 10. cxb6 c5 11. 0-0 c4 12. Fc2 Hb6
13. He5 Fb7 14. f4 Bb8 15. f5 Hbd7 16. Ff4 Bc8 17. Vf3 ef5
18. Ff5 Hxe5 19.dxe5 He4 20. Hxe4 dxe4 21. Vh3 g6 22. Bcd1 Vb6 23. Bd7 Bce8 24.e6 gxf
25. Be7 Fxe7 26. Vg3 Kh8 27.Fh6 fxe6 28. Fxf8 Bd7 29. Fh6 Va5 30. Vb8 Vd8 31. Ve5 Kg8
32. Ve6 Bf7 33. Bf5 "Portisch a stresszek nélküli, gátlásmentes küzdelemben

sebzett oroszlánként harcolt, míg Petroszjan a zsákmányát féltette és
nagyon nyugtalannak tűnt." írta Flesch János.

Marshall egyik bravúros győzelme

Marshall-Atkins USA-Anglia mérkőzés 1903 1:0

V: a2, b2, e3, f2, g2, h5, Hc3, Fg3, Bc1, Bc2, Va3, Kg1

S: a7, b7, d5, e6, g5, h7, Fa6, Ff6, Bc4, Bc8, Vc6, Kg8

25. b3!! Bc5 26. Hxd5!! Bxc2 27. Bxc2 Vxc2 28. Hxf6+ Kf7 29. Vd6!! "Nem igaz! Mindössze két tisztje maradt, de ez is elég a matthoz. Micsoda éleslátás!" kiált fel Haág Ervin. 29.--Kxf6 30. Fe5+ 31. f3! és sötét feladta, mert 31. g4-re 32. e4+ Kg5 33. Ve7+ Kh6 34. Vg7+ Kxh5 35. Vxg4+ Kh6 36. Fg7 vagy Ff4 matt. 30. --Kf7-re 31. Vd7+ Kf8 32. h6! Bc6 33. Fg7+ Kg8 34. Ve8+ vezet matthoz. 

 

 

Mattkombináció

Napóleon-Mme Remusat 1804 1:0

11. He4+ Kxd5 12. Fc4+ Kxc4 13. Vb3+ Kd4 14. Vd3 matt

Tajmanov-N. N. Szimultán, Szovjetunió 1964 1:0

V: b2, g2, h2, Fc3, Fe2, Bb7, Bf1, Vc2, Kg1

S: a6, c5, g6, h7, He5, Fg7, Bc8, Be8, Vd5, Kg8

Keres és Golz szerint két elem határozza meg itt a kombinációt: a) az e5H

Bxg7+ miatt gyakorlatilag nem mozdulhat és b) ha a sötét vezér c4-en állna,

akkor Bxg7+ Kxg7 Fxe5+ jöhetne. Így válik érthetővé a ragyogó 1. Fc4!! lépés.

1.--Vxc4 2. Bxg7+ Kh8 3. Fxe5!! Vxc2 4. Bf8+! Bxf8 és 5. Bxg6 matt.


Matt-támadás

Szokolszkij-Strugacs Fehéroroszország 1958 1:0

Bakulin-Korcsnoj Leningrád 1950 0:1
V: a4, b4, c3, d4, g4, Fh5, Ba7,Kd2
S: b6, d5, He5, Fd3, Bf8, Kg5
38. --Hc4+! 39. Kxd3 Bf2! és a Bd2 matt védhetetlen.

 

 

Meglepetés

A mindössze húszéves Jurtajev legyőzte az exvilágbajnokot.

Jurtajev-Tal Szovjetunió Szpartakiádja 1979 1:0 

V: a3, b2, d4, f2, g2, h2, Fa2, He4, Hf3, Bd1, Bh4, Vg5, Kg1

S: a7, b6, e6, f6, g6, h5, Fb7, Hc6, Hd5, Bc7, Bd8, Vg7, Kg8

25. Hxf6+!?, Vxf6? 26. Fxd5 Vxg5 27. Fxe6+ Kg7 28. Hxg5 Hxd4 29. Fb3 Be7 30. f3

Hf5 31. He6+! Bxe6 32. Bxd8 Be2 33. Fd1 Bxb2 34. Bb4! Bxb4 35.axb Fc6 36. Bc8 He7

37. Bc7 Kf6 38. h4 Ke6 39. Bxa7 és sötét feladta.

 

 

Miniatűrök (10, 20 vagy 30 lépésnél rövidebb játszmák) kronológiai sorrendben

 

Damiano-N.N.  Párizs 1497 1:0 (14 lépés)

 

Napóleon-Bertrand tábornok Szent Ilona 1820 1:0 (17 lépés)

 

Staunton-Amatőr London 1841 1:0 (24 lépés)

 

Hamppe-Löwenthal Bécs 1846 0:1 (20)

1. e4 e5 Hc3 Hf6 3. Fc4 b5 4. Fxb5 c6 5. Fa4 Fc5 6. Hf3 0-0 7. 0-0 d5

8. Hxe5!? dxe 9. Hxc6 Vc7! 10. Hxb8 Hg4! g3 He5! 12. Hd7! Hf3+ 13. Kh1 Fb7! 

14. Hxc5 Vxc5 15. Kg2 Vh5 16. h3 e3! 17. dxe He1++ 18. Kh2 Hf3+ 19. Kg2 Bad8

20. Fd2?? Hxd2+ és világos feladta.

 

Mayet-Harwitz Berlin 1848 0:1 (8)

Sötét vezért áldozott, azonban visszanyerte a vezért, sőt tisztelőnyre tett szert.

1. d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Hbd7 5. cxd5 exd5 6.Hxd5 Hxd5 7. Fxd8 Fb4+

8. Vd2 Kxd8

 

Morphy-Le Carpentier New Orleans 1849 1:0

 

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. d4 exd4 4. Fc4 Fb4 5. c3 dxc3 6. O-O cxb 7. Fb2 Ff8 8. e5 d6 9. Be1 dxe5 10. He5 Vd1 11. Ff7 Ke7 12. Hg6 Kf7 13. Hxh8 matt

 

Morphy-Andersen Párizs 1858 1:0 (17 lépés)

1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cxd 4. Hxd4 e6 5. Hb5 d6 6. Ff4 e5 7. Fe3 f5 8. H1c3 f4 

9. Hd5 fxe3 10. Hbc7+ Kf7 11. Vf3+ Hf6 12.Fc4 Hd4 13. Hxf6+ d5 14. Fxd5+ Kg6 

15. Vh5+ Kxf6 16. fxe Hxc2+ 17. Ke2 és sötét feladta.

 

Kolisch-Geake Canbridge 1860 1:0 (9 lépésben!!)

1. e4 e5 Hf3 d6 3. d4 Fg4 4. dxe Fxf3 5. Vxf3 dxe 6. Fc4 Hf6 7. Vb3 Vd7 8. Vxb7 Vc6

9. Fb5 és sötét feladta.

 

Geake-Kolisch Cambridge 1860 0:1 (13 lépésben)

1. e4 e5 Hf3 Hc6 3. Fc4 Hf6 4. Hc3 Fc5 5. 0-0 d6 6. d3 Fg4 7. Fxf7+ Kxf7 8. Hg5+ Ke8

9. Hf3 Hd4 10. Fg5 Vd7 11. Hd5 Hxd5 12. exd Fxf3 13. gxf Vh3 és világos feladta.

 

Kolisch-Paulsen London 1861 1:0 (24 húzás)

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fc4 Fc5  4.  0-0 Hf6  5.  b4 Fxb4 6.  c3 Be7 7.  d4 exd 8.  cxd

Hxe4 9. d5 Ha5 10.  Fd3 Hc5 11.  Fa3 Hxd3 12.  Vxd3 0-0 13. 14. Hc3 b6 15.  Hd5 Hb7

16.  Fb2 Hc5 17.  Ve3 He6 18. Hd4 Ff6 19.  Hc6 dxc 20.  Hxf6 gxf 21.  Vh6 d5 22.  Fxf6

Vd6 23.  f4 Be8 24. Bf3 és sötét feladta.

(Kolisch Ignác báró híres sakkozó volt pl. Párizsban egy sakkversenyt megnyert.)

Schiller és Morócz kontra Kendelényi Pest 1863 1:0 (22 lépés)

Világos támadott és a 22. lépésben mattot adott.

 

Steinitz-Zukertort New York 1866 1:0 (18 lépés)

Zukertort nem lett világbajnok, viszont Steinitznél sokoldalúbb ember volt. 

Újságíró, céllövő stb.

 

Richardson-Delmar New York 1885 1:0

1. e4 e5 2. Fc4 Hf6 3. Hf3 Hxe4 4. Hc3 Hxf2 5. Kxf2 Fc5+ 6. d4 exd 7. Be1+ Kf8

8. He4 Fb6 9. Vd3 d5 10. Va3+ Kg8 11. Fxd5 Vxd5 12. Hf6+ gxf 13. Vf8 Kxf8

14. Fh6+ Kg8 15. Be8# 1-0

 

Steinitz-N. N. New York 1890 1:0 (9 lépés!!)

 

W. Steinitz

 

Charousek-Skultety Miskolc 1891 1:0, 19 lépés

1. e4 e5 2. f4 exf 3. Hf3 Ve7 4. Hc3 Hf6 5. Fc4 Hxe4 6. 0-0 Vc5+

7. d4 Vxc4 Hxe4 d5 9. He5 Va6 10. Hg5 f6 11. Vh5+ g6 12. Hxg6 fxg5

13. Hxf8+ Kxf8 14. Bxf4 gxf4 15. Bxf4+ Ke7 16. Be1+ Kd8 17. Ve5 Hc6

18. Vxh8+ Kd7 19. Ve8+ és sötét feladta.

 

Teed-Delmar New York 1896 1:0 (8 lépés)

1. d4 f5 2. Fg5 h6 3. Fh4 g5 4. Fg3 f4? 5. e3 h5 6. Fd3 Bh6 7. Vxh5+!!

Bxh5 8. Fg6 matt

 

London-Athén 1897 0:1 (10 húzás)

 

Zinkl-Metger Berlin 1897 1:0

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 Hf6 4. Hc3 Fb4 5. 0-0 0-0

6. d3 Fxcd3 7. bxc d6 8. Fxc6 bxc 9. Bb1 Fg4 10. h3 Fe6

11. c4 Vc8 12. Hg5 Va6 13. f4 Bab8 14. fxe Bxb1 15. exf

g6 16. Vd2 Vb6+ 17. Kh2 Vd4 18. g3 Bxc1 19. Vxc1 Ve5

20. Ve3 c5 21. Vh4 Fd7 22. Hh3 Ve6 23. Bf5 Kh8 24. Vh6

Bg8 25. Hg5 és sötét feladta.

 

Corso-Capablanca Havanna 1901 0:1 (26 húzás)

A 13 éves Capablanca híres játszmája.

 

Lazard-N. N. 1903 1:0 (14 lépés)

1. e4 e5 2. f4 exf 3. Hf3 g5 4. Fc4 Fg7 6. Fxf4 gxf 7. 0-0 fxg 8. Fxf7+ Kxf7 9. Vh5+ Ke7

10. Fd6+ Kxd6 11. Vc5+ Ke6 12. d5+ Ke5 13. d6+ Kxe4 14. Hd2 matt

 

Marshall-Burn Ostende 1906 (20 lépés)

1. d4 Hf6 2. Hf3 d6 3. Ff4 Hbd7 4. e3 g6 5. Fd3 Fg7 6. Hbd2 0-0 7. h4 Be8

8. h5 Hxh5 9. Bxh5 gxh 10. Fxh7+ Kxh7 11. Hg5+ Kg6 12. Hdf3 e5 13. Hh4+ Kf6

14. Hh7+ Ke7 15. Hf5+ Ke6 16. Hxg7+ Ke7 17. Hf5+ Ke6 18. d5+ Kxf5

19. Vxh5+ Ke4 20. 0-0-0 (1:0)

 

Pulvermacher-Capablanca New York 1907 0:1 (10 lépés)

 

Réti-Tartakower  Bécs 1910 1:0 (11 lépés)

 

Levitzky-Marshall Boroszló 1912 0:1 (23 húzás)

1. d4 e6 2. e4 d5 3. Hc3 c5 4. Hf3 Hc6 5. exd exd 6. Fe2 Hf6 7. O-O Fe7

8. Fg5 O-O 9. dxc Fe6 10. Hd4 Fxc5 11. Hxe6 fxe 12. Fg4 Vd6 13. Fh3 Bae8

14. Vd2 Fb4 15. Fxf6 Bxf6 16. Bad1 Vc5 17. Ve2 Bxc3 18. bxc Vxc3

19. Bxd5 Hd4 20. Vh5 Bef8 21. Be5 Bh6 22. Vg5 Bxh3 23. Bc5 Vg3!! (0:1)

A nézőknek nagyon tetszett a Vg3 lépés.

 

Potyemkin-Aljechin Szentpétervár 1912  0:1 (19 lépésből álló játszma)

 

Vezéráldozat, majd 19.--Hf2 matt

A végállás megérdemel egy ábrát!

V: a2, b2, f3, h2, Fc1, He2, Fg2, Ba1, Bh1, Vd1, Kh3

S: a7, b7, e7, f7, g6, h5, Hf5, Hf2, Fg7, Ba8, Bf8, Kg8

 

Aljechin-Réti 1:0 (19 lépés)

12.- c5! (13. exf d5! 14. exf Be8+ 15. Kf1 c4) 13. Fa3!! Va5! 14. 0-0! Va3 15. exf c4 16. Vd5 Va5 17. fxg Vb6+ 18. Kh1 Kg7! 19. Fc4! és sötét feladta. 

 

Capablanca-N. N. New York 1918 1:0 (14 lépés)

 

Gibaud-Lazard 1920 0:1 (4 lépés!!!)

1. d4 Hf6 2. Hd2 e5 3. dxe Hg4 h3? He3! és vezérvesztés vagy matt miatt világos 

feladta.

 

Aljechin-Euwe  Hága 1921 1:0 (mindössze 12 lépésben!!)

 

Najdorf-Frenkel Varsó 1926 1:0 (20 lépés)

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd 4. Hxd4 Nf6 5. Hc3 g6 6. Fc4 Fg7

7. O-O Fd7 8. f4 Hc6 9. Fe3 Bc8 10. Hxc6 Fxc6 11. e5 He4

12. f5 Hxc3 13. bxc d5 14. f6 dxc 15. fxg Bg8 16. Vg4 h5

17. e6 Bxg7 18. Bxf7 hxg 19. Bxg7 Kf8 20. Bxg6 1-0

 

Deutsch-Cohn Bécs 1925 1:0 (6 lépésben!!)

1. Hf3 d5 2. c4 dxc 3. e3 Hf6 4. Fxc4 Fg4 5. He5 Fh5 6. Vxh5 és sötét feladta.

 

Aljechin-Tartakower  Kecskemét 1927 1:0 (26 lépéses játszma)

 

Nimzovics-Gilg  Kecskemét 1927 1:0 (20 lépés)

 

Aljechin-Bornholz New York City, 1929 (16 húzás)

 

 

Aljechin-N. N. Palma de Mallorca 1935 1:0 (6 lépés!!)

 

Keresz-Aljechin Margate 1937 1:0 (23 lépés)

 

Aljechin-Böök Margate 1938 1:0 (25 lépésben)

 

Einstein-Oppenheimer  Princeton 1940 1:0 (24 lépés)

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 b5 5. Fb3 Hf6 6. 0-0 Hxe4 7. Be1 d5

8. a4, b4 9. d3 Hc5 10. Hxe5 Hxe7 11. Vf3 f6 12. Vh5+ g6 13. Hxg6 hxg

14. Vxh8 Hxb3 15. cxb Vd6 16. Vh6 Kd7 17. Fxf8 Fb7 18. Vg7 Be8 19 Hd2 c5 20. Bad1

a5 21. Hc4 dxc 22. dxc Vxd1 23. Bxd1+ Kc8 24. Fxe7 és sötét feladta.

 

Aljechin-Sik Prága 1943 1:0

1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hd2 c5 4. Hgf3 Hc6 5. Fb5 dxe 6. Hxe4 Fd7

7. dxc Va5+ 8. Hc3 Fxc5 9. 0-0 Hf6 10. Fg5 Hd5 11. Hxd5 exd

12. Be1+ Fe6 13. Fxc6+ bxc 14. Hd4 Fxd4 15. Vxd4 0-0 16. Be3

c5 17. Vh4 Bab8 18. Ff6 gxf 19. Bg3+ és sötét feladta.

 

Aljechin-Ricondo 1945 1:0 (14 lépéses játszma)

 

Aljechin-Munoz Sabadell torna 1945 1:0

        1. d4 d5 2. c4 e6 3. Hf3 Hf6 4. Fg5 Fb4 5. Hc3 dxc 6. e4 c5 7. Fc4 cxd 8. Hd4 Va5

9. Fxf6 Fxc3 10. bxc3 Vxc3 11. Kf1 Vc4 12. Kg1 0-0 13. Vg4 g6 14. e5 Hc6 15. Hf5 és
sötét feladta, mivel vagy vezért veszít (Vg4xc4) vagy mattot kap (Hf5-h6 matt). 
Korcsnoj-Szpasszkij Leningrád 1948 (12 lépés) 

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 g6 6. f4 Fg4 7. Fb5 Hbd7 8. Fxd7+ Vxd7 

9. Vd3 e5 10. Hf3 Fxf3 11. Vxf3 Vg4 12. Hd5!! és sötét feladta. 12.-Hxd5-re 13. Vxg4 
vezérvesztés, míg 12.-Vxf3-ra 13. Hxf6+ Ke7 14. Hxd5+ és 15. gxf3
tisztvesztés.

Portisch F.-Oravecz Szombathely 1952 1:0 (10 lépésben)

1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cxd4 4. Hd4 e6 5. Hc3 a6 6. Fe2 Fc5 7. Fe3 Vf6 8. He6 

Fe3 9. Hc7+ Kd8 10. fxe3 és sötét feladta. Kxc7-re Hd5 sakk-sekk.

 

 

Fischer-Benkő USA bajnoksága 1958 1:0 (21 lépésben)

 

Szpasszkij-Bronstejn 1960 1:0 (23 lépésben)

 

Edwards-N. N. Anglia 1963 1:0, 16 lépés

1. e4 e5 2. f4 exf 3. Hf3 Fe7 4. Fc4 Fh4+ 5. g3 fxg

6. Fxf7+!? Kxf7 7. He5+ Ke6 8. Vg4+ Kxe5 9. 0-0

gxh+ 10. Kh1 Ff6 11. d4+ Kxd4 12. Fe3+ Kxe3

13. e5! Fxe5 14. Be1+ Kf2 15. Vg2+! Kxe1

16. Hc3 matt (A király hosszú utat tett meg e8-ról

e1-re!)

 

Tal-Tringov Amszterdam 1964 1:0, 17 húzás

1. e4  g6 2. 2. d4 Fg7 3. Hc3 d6 4. Hf3 c6 5. Fg5 Vb6

6. Vd2 Vxb2 7. Bb1 Va3 8. Fc4 Va5 9. 0-0 e6 10. Bef1

a6 11. Ff4 e5? Ilyen állásban a vonalnyitás hiba.

12. dxe dxe 13. Vd6!! Vxc3 14. Bed1 Hd7 15. Ff7+!

Kxf7 16. Hg5+ Ke8 17. Ve6+ és sötét feladta (17.--Kg8

18. Vf7 matt vagy 17.--Kd8 18. Hf7+ Kc7 19. Vd6 matt).

 

M. Tal

 

Kozurenko-Szviderszkij Novoszibirszk 1965 1:0, 15 lépés

V: a2, b2, c3, f2, g2, h2, He5, Hb1, Fb3, Ba1, Bf1, Vd3, Kg1

S: a6, b7, c7, d7, f5, h7, He7, Hd6, Fc8, Fa7, Ba8, Vd8, Kh8

15. Vxd6! vezéráldozat és cxd-re Hf7 sakk-sekk. Sötét feladta.

 

 

Portisch-Petroszjan Moszkva 1967 1:0 (24 lépés)

1. d4 d5 2. c4 c6 3. cxd5 cxd5 4. Hc3 Hf6 5. Hf3 Hc6 6. Ff4 e6

7. e3 Fd6 8. Fg3 O-O 9. Fd3 Be8 10. He5 Fe5 11. dxe5 Hd7

12. f4 Vb6 13. O-O Ve3+ 14. Kh1 Vb6 15. Vh5 Hf8 16. Bf3 Hg6

17. Ff2 Vd8 18. Hb5 Hce7 19. Hd6 Hd7 20. Fh4 Vb6 21. Fh3

h6 22. Ff6 Vb2 23. Bf1 Hf5 24. Fxf5 és a világbajnok feladta.

Egyik olyan játszma, amelyet magyar sakkmester nyert aktív

világbajnok ellen!

Vannak ilyen partik pl. Charousek-Lasker, Szily-Botvinnik, Lékó-Anand.

Navarovszky-Ozsváth Budapest 1968 0:1 (21 húzás)

 

Vadász-Dely Zalaegerszeg 1969 1:0 (12 lépés)

 

Portisch-Bronstein Monte Carlo 1969 1:0 (20 lépés)

 

Esztrin-Katalimov SZU 1969 1:0 (29 lépés)

1. e4 c5 2. Hf3 b6 3. d4 cxd 4. Hxd4 Fb7 5. Hc3 a6 6. Fc4 e6

7. 0-0 b5 8. Fb3 b4 9. Ha4 Fxe4 10. Be1 Hf6 11. Fg5 Fc6?

12. Ve2 Va6 13. Fxf6 gxf 14. Bad1! Fxa4 15. Fxa4 Vxa4 16. Vf3!

Hc6 17. b3 Vxa2 18. Hxc6 Bc8 19. Bxe6+!! Rendkívüli állás. dxe

(fxe Vh5 matt) 20. Vxf6 Fd6 (kivédi a d8-on fenyegető mattot)

21. Vxh8+ Kd7 22. Hb8+! K c7 23. 23. Vd4! Bd8 24. Va7+ Kc8

25. Hxa6 Va5 26. g3 Ve5 27. Hxb4! Ve4 28. Hd3 Bd7? 29. Vxd7+!!

és sötét feladta, mert Kxd7-re Hc5 sakk-sekk és világos nyerésre

áll. 

 

Larsen-Szpasszkij Belgrád 1970 0:1 (17 lépésben)

 

 

Petroszjan-Ree Wijk an Zee 1971 1:0 (8 lépéses győzelem!!!)

1. c4 e5 2. Hc3 Hf6 3. Hf3 Hc6 4. g3 Fb4 5. Hd5 Hxd5 cxd e4 7. dxc exf

8. Vb3 és sötét feladta.

 

 

 

 

Tábor-Rajna Budapest 1971 1:0 (11 lépés)

 

Ozsváth-Popov Szófia 1971 1:0 (20 lépéses játszma)

1. e4 c6 2. d4 d5 3. f3 Hf6 4. Hc3 dxe 5. fxe e5! 6. Hf3 exd

7. Hxd4 Fg4 8. Vd3 Ha6 9. Hxc6! Vc7 10. Vb5 bxc 11. Vxa6 Fd6! 12. Fe2 Fxh2!? 

13. Bxh2 Vxh2 14. Vxc6+ Ke7 15. Fe3! Vh1+ 16. Kf2 Vxa1 17. Hd5+ Hxd5

18. Fc5+! Kd8 19. Vxd5+ Fd7 20. Fb5 és sötét feladta.

 

Haik-Woch Ifjúsági VB, Athén 1971 1:0 (22 lépés)

 

Karpov-Korcsnoj  Párosmérkőzés, Moszkva 1974 1:0 (27 lépésben)

 

Korcsnoj-Karpov  Párosmérkőzés, Moszkva 1974 1:0 (19 lépésben)

 

Krebs-Diemer Németo. 1974 0:1 (13 lépés)

 
Ulhlmann-Mariotti Manila 1976 1:0 (22 lépés)

V: a3, b2, f2, g3, h2, Hd5, Fg2, Bd1, Bd, Vc4, Kg1

S: a7, b4, f6, g7, h7, Fc8, Fd8, Bb8, Bf8, Vd6, Kh8

22. Hf4! és az olasz nagymester feladta, mert Hg6+, majd matt  a h-vonalon.                                          

Zimmermann-W. Hübner NSZK 1977 1:0, 19 húzás

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. Fg5 e6

7. f4 b5 8. e5 dxe 9. fxe 10. exf Ve5+ 11. Fe2 Vxg5 12. Vd3 Vxf6 

13. 0-0-0 Ba7? 14. Vg3 Hd7 15. Hc6 Bb7 16. He4 Vh6+ 17. Kb1 e5

18. Vxe5+ Ve6 19. Hf6+!! Sötét feladta, mert gxf-re 20. Vxe6+ fxe 21. Fh5 matt.

W. Hübner Robert Hübner nagymester, világbajnokjelölt fivére.

 

Portisch-Karpov Európa bajnokság, Moszkva 1977 0:1 (23 lépéses parti)

 

Szabó L.-Tompa J. Budapest 1977 1:0 (16 lépés!!)

1. c4 Hf6 2. Hc3 d5 3. cxd Hxd5 4. Hf3 c5 5. e3 g6? 6. Vb3!? Hc7 7. Fc4 e6 8. d4 Hc6?!

9. 0-0 cxd 10. exd Fd7 11. He4! Ha5 12. Vc3 Hxc4 13. d5! Hxd5 14. Vxh8 Vb6

15. Fg5 Vxb2 16. Hd6+! és sötét elvesztette vezérét.

 

Tatai-Korcsnoj Beer-Sheeva 1978 0:1 (14 lépés)

Korcsnoj a francia védelemben nagyszerű, döntetlenek Karpov ellen,

Szpasszkij és Tatai ellen győzelem...

 

Mohr-Cristiansen Bundesliga 1989/90 0:1, 22 húzás

 

Vallero-Moingts Palma de Mallorca 1991 0:1 (17 lépés)

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 g6 6. g3 Hc6

7. Fg2 Hxd4 8. Vxd4 Fg7 9. O-O O-O 10. Vb4 a5 11. Va3 Hd7

12. Bd1 He5 13. f4 Vb6+ 14. Kh1 Hg4 15. Hd5 Hf2+ 16. Kg1 Hh3++

17. Kh1 Vg1+ 0-1

 

Short-Kaszparov London 1993 1:0 (15 lépés)

 

Deep Blue-Kaszparov New York 1997 1:0 (19 lépés)

 

Boris Becker-Nigel Short London 2011 0:1 (16 lépés)

Bill Gates-Magnus Carlsen TV bemutató 2014 0:1 (9 lépés)









1. e4 Hc6 2. Hf3 d5 3. Fd3 Hf6 4. exd5 Vxd5 5. Hc3 Vh5 

6. O-O Fg4 7. h3 He5 8. hxg4 Hfxg4 9. Hxe5? Vh2 matt

A milliárdos a sakk népszerűsítésére játszotta ezt a játszmát.









Minőségáldozat

 

Steinitz-Gunsberg New York 1890 1:0

1. Bxf6! gxf 2. d7 Bg8 3. dxe Bg5 4. Vxa8! Vxa8 5. Bc8+ Bg8 6. Bxa8 Bxa8 7. e6 és

világos nyert.

 

Merényi-Capablanca Budapest 1928 0:1

30.--Bxd4! 31. exd+ Kxd4 és sötét nyert.

 

Ljubljinszkij-Botvinnik Moszkva 1943 0:1

Sötét minőséget áldozott és a játszmát megnyerte.

 

Reshevsky-Petroszjan Budapest 1953 1/2:1/2 

25.--Be6!

 

Fischer-Larsen Portorozs 1958 1:0

22. Bxh5!! minőségáldozat.

 

 

 

Petroszjan-Szpasszkij Párosmérkőzés, Moszkva 1966 1:0

21. He3! Fxf1 22. Bxf1 Petroszjan gyakran áldozott minőséget. Most

már világos átveszi a kezdeményezést és a 30. lépésben győzött.

 

Larsen-Petroszjan Havanna 1966 0:1

14.--Bxe5! 15. dxe fxe

 

Byrne-Szpasszkij San Juan 1974 1/2:1/2

V: a4, b2, c2, e4, f2, h3, Hc3, Ff1, Bd1, Bg3, Kg1

S: a6, b7, e6, f6, g5, He5, Fd7, Bh4, Bc8, Ke7

25.--Bxc3!! 26. bxc Fxa4 27. Bb1  Fc6 28. f3 és sötét jól áll.

 

Doroskevics-Gulko Jereván, SZU 43. bajnoksága 1975 0:1

20.--Bfd8!! minőségáldozat 21. Fxd8 Bxd8 22. Vxa5 Fxb2 23. Fc4I? Vxc4!

Újabb minőségáldozat. 24. Vxd8+ Kg7 25. Bb1 Fc3+ 26. Kd1 Va4+ 27. Kc1

Ff5 Világos feladta.

 

Matulovics-Velimirovics Újvidék 1976 0:1

19.--Bxc3! 

 

Trapl-Bárczay Decin 1978 0:1

V: a2, b2, c2, e4, f3, g5, h5, Hc3, Fd3, Bd1, Vd2, Kb1

S: a7, b7, d6, e7, f7, g6, h7, Hf4, Fe6, Bc8, Bc5, Ve5, Kg8

19. --Bxc3! 20. bxc Bxc3 21. hxg fxg 22. Vh2, h5! 23. gxh Kh7 24. Vh4 g5

25. Ve1 Hxd3 26. Bxd3 Vb5+ 27. Kc1 Vxd3 és világos feladta.

 

"Bumika"-Isépy Tamás

Világos minőségáldozat után győzött.                                                                                                                                                                                                                    

19. Bxd7+! Kxd7 20. Vxf7+ Kc8 21. Ve8+ Kc7 22. Fe5+ Fd6 

22. Bc1+ Vc6 és világos nyert.

 

Minőségnyerés

Portisch-Larsen Párosmérkőzés, Rotterdam 1977 1:0

V: a2, b2, c4, e4, f2, g3, h3, Hb3, Hc3, Fg5, Fg2, Ba1, Be1, Vd1, Kg1

S: a7, b7, c5, d6, f7, g6, h7, Ha6, Hf6, Fe6, Fg7, Bd8, Be8, Vb6, Kg8

17. Vf3 Hd7 18. Fxd8 Bxd8 és Portisch minőséget nyert. Nemsokára a

játszmát is megnyerte.

 

Morphy egyik bravúrja

 

Morphy-Isouard gróf Párizs 1858 1:0

1. e4 e5 2. Hf3 d6 3. d4 Fg4 4. dxe5 Fxf3 5. Vxf3 dxe5

6. Fc4 Hf6 7. Vb3 Ve7 8. Hc3 c6 9. Fg5 b5 10. Hxb5 cxb5

11. Fb5 Hbd7 12. 0-0-0 Bd8 13. Bxd7 Bxd7 14. Bd1 Ve6

15. Fxd7+ Hxd7 16.Vb8+!! Hxb8 17. Bd8 matt

 

 

 

 

Morphy egyik győzelme, áttörés után

1. e4 d5 2. exd Vxd5 3. Hc3 Vd8 4. d4 Hf6 5. Fd3 Hc6  6. Fe3 e6 7. Hf3 Fd6 8. 0-0

0-0  9. Ve2 b6 10. Fg5 Fb7 11. He4! Fe7 12. Hf6+ Fxf6 13. Ve4 g6 14. Vh4 Fg5

15. Hg5 h5 16. c5 Vf6 17. Bae1 He7  18. f4 Hf5 19. Vh3 Bfe8  20. Be5 Bad8

21. Bfe1! Hg7 22. g4 c5  23. Fe4 Fa6  24. gxh Hh5 25.Ff3 cxd  26. Fxh5 gxh

27. Vxh5 Vg7 28. Kf2 Vf6 29. Vh4 Fd3 30. Vg3 Fg6  31. f5!! döntő áttörés. 31.-Fxf5

32. He4+ Vg6 33. Hf6+ Kf8 34. Hxe8 Kxe8 36. h4 és világos nyert.

 

 

Morra csel

 

Matulovics-Panagopoulos Athén 1956 

A 23. lépésben Vxh7 vezéráldozat, majd a 26. lépésben

Hg6 matt.

 

Sazet - Semachev 1961

1.e4 c5 2.d4 cxd4 3.c3 dxc3 4.Hxc3 Hc6 5.Hf3 d6 6.Fc4 e6 7.0-0 Hf6

8.Ve2 a6 9.Bd1 Vc7 10.Ff4 Hd7 11.Bac1 Hde5 12.Hxe5 dxe5 13.Hd5!

Vb8 14.Fg3 Fc5 15.Fb3 Fa7 16.Vh5 exd5 17.exd5 0-0 18.dxc6 bxc6

19.Vxf7+! Bxf7 20.Bd8 matt!

 

Lundgren - Öjersson 1958-61

1.e4 c5 2.d4 cxd4 3.c3 dxc3 4.Hxc3 Hc6 5.Hf3 d6 6.Fc4 g6 7.0-0?! Fg7

8.Vb3 e6? 9.Bd1 a6 10.Ff4 Ha5 11.Vb4 Hc6 12.Va3 e5? 13.Fg5 f6

14.Bxd6 Fd7 15.Fe6 Ff8 16.Hd5! fxg5 17.Hxg5 Fxd6 18.Vxd6 Fxe6

19.Vxe6+ Hce7 20.Bd1 Hh6 21.Hf6+ Kf8

 

 

 

22. Vf7+!! vezéráldozat Hxf7

23. He6 matt két huszárral!

 

 

 

 

 

 

 

Simon Sanchez - Angie Granada 2008 1:0

1. e4 c5 2. d4 cxd4 3. c3 dxc3 4. Hxc3 Hc6 5. Hf3 d6 6. Fc4 e6 7. Ve2 Fe7

8. Ff4?! Hf6 9.Bd1 Va5? 10.Fxd6 Fxd6 11.Bxd6 0-0 12.0-0 e5 13.Hd5 He8?

14.Hg5!? Hxd6?? 15.Vh5 h6 16. Vg6!! vezéráldozat fxg6 17. Hxe7++ Kh8

18. Hg6 matt.

 

 

Nagyon leszorított állás

Haage-Nimzovics Arnstadt 1926 0:1

sötét: b3, c4, Hd3, e4, He5, f3, g5, h6

Sötét nyolc figurája van a középvonalon túl!!

 

Aljechin-Nimzovics San Remo 1930 1:0

Leszorított állás és lépéskényszer.

 

 

Nimzoindiai védelem, egy újítás (Adorján András cikkét lefordítottam)

1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. Vc2 0-0 5. a3 Fxc3+ 6. Vxc3 b5!?

Ezzel a csellel Adorján legyőzte Nemetet Bielben 1983-ban, majd egy

hónappal később Dizdar legyőzte Forintost a Loyds Bank versenyen.

1989-ben pedig Thorsteins ellen Adorján egyenlő állást és döntetlent ért el.

Nemet-Adorján Biel 1983 0:1

7. cxb c6 8. bxc Hxc6 9. Fg5 Fb7 10. Hf3 Bc8 11. Hd2 h6 12. h4? hxg 13. hxg Hg4

14. He4 f5 15. Hd6 Vc7 16. Hxc8 Bxc8 és sötét nyert.

Forintos-Dizdar Loyds Bank verseny 1983 0:1 (35 lépés)

11. Vd3 Vb6! 12. Fxf6 gxf6 13. e3? Vxb2 14. Bb1 Va2 15. Hd2 Ha5! és sötét

a 35. lépésben nyert.

Thorsteins-Adorján Akureyri 1989 1/2:1/2 

7. cxb c6 8. Fg5 cxb 9. e3 Fb7 10. Hf3 h6 11. Fh4 a6 12. Fd3 Hc6 13. 0-0  Ha5

14. Fxf6 gxf 15. e4 Kg7 egyenlő állás és döntetlen.

Mohr-Cristiansen Bundesliga 1989/90 0:1 (22 lépés)

1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. Vc2 0-0 5. a3 Fxc3+ 6. Vxc3 b5!? 7. cxb c6

8. f3 Hd5! 9. Vd2 f5 Tematikus lépés ebben a megnyitásban. 10. Hh3 cxb

11. e3 Hc6 Gyalogáldozat. Jó lépés lett volna Vb6 vagy Fb7 is. 12. Fxb5 Ha5

13. Vd3 Bb8 14. b4 Bxb5 15. bxa? Ez kényszerűen veszít, míg 15. Vxb5 Hb3 16. Bb1

első látásra elég zavaros.

Például: 

a) 16. --Vc7 17. 0-0 Vc2 18. Bxb3 Vxb3 19. Be1 és nem biztos, hogy sötétnek

elég játéka van a gyalogért...

b) 16. --Vh4+ 17. Hf2 Hxc1 18. Bxc1 Vg5! 19. f4! Vxg2 20. Ke2 Fb7 21. Vxd7 Hf6

22. Vxe6+ Kh8** 

15. --Fa6! 16. Fd2 Bb6 17. Vc2 Bc6 18. Vd1 Vh4+ 19. Hf2 Vg5 20. g3 Hxe3

21. Hh3? Vh6 22. Vb3 Hg2+ és világos feladta.

**Adorján  angol nyelvű cikkében bemutatja ezt a festői állást (picturesque position). 

A világos király helyzete gyanúsnak látszik, írja, azonban van világosnak minőség- és

két gyalogelőnye, ami nagyon jól jöhet. Adorján néhány SG Kirchheim csapattársával

a festői állást tovább tanulmányozta és felfedte a titkait.

"a) 23. Bc7 Vf3+ 24. Ke1 (24. Kf1 Hg4; Kd3 Fe4+ könnyen nyer) 24. --He4 és sötét nyer.

Fura mód a "mohó" 23. Vxf5 úgy tűnt, hogy tartja a döntetlent.

b) 23. Vxf5 Vf3+ 24. Kf1 Vxe3 25. Be1 (25. Vc5 veszít Hd7-re, míg 25. Bxc7 Fxh1

26. Bc8 Bxc8 27. Vxc8+ Hg8 28. Hxh1 Vxf4+ 29. Hf2 után valószínű a döntetlen)

25. --Vxd4 26. Bg1 Vc4+! 27. Vd3 (27. Hd3 Fe4-+; 27. Be2 Fa6-+) 27. --Vxf4

28. Vg3! Vc4+! 29. Be2 (29. Vd3? Hg4! vagy He4! nyer) 29.--Vc1+ 30. Be1 Vc4+ 

döntetlen. Ez mind szép, de nem igaz. Az igazság az, hogy sötét elég könnyen nyer

24. --Fc8-cal (Vxe3 helyett) vagy 23. --Be8-cal, a sok fenyegetést nem lehet kivédeni."

 

Örökös sakk

 

Aljechin-Botvinnik Nottingham 1936 1/2:1/2

17. --Vg3+ 18. Bf2 Vg1+ 19. Bf1 Vg3+ 20. Bf2 Vg1+ és döntetlen.

 

Fischer-Tal Lipcse 1960 1/2:1/2 (21 lépés) 

1. --Vf3+ 2. Kg1 Vg4+ 3. Kh1 Vf3+

 

Sax-Mariotti Las Palmas 1978 1/2:1/2

V: b5, f2, g2, h3, Fe3, Bd1, Vd8, Kg1

S: f7, g7, h6, Hc4, Ba4, Vc2, Kh7

36. Bc1? Hxe3!! Ragyogó lépés! 37. Bxc2 Ba1+ 38. Kh2 Hf1+ 39. Kg1 és döntetlenre adták.

 

Örökzöld játszma

Anderssen-Dufresne Berlin 1852 1:0

 

 

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fc4 Fc5 4. b4 Fxb4 

5. c3 Fa5 

6. d4 exd4

7. 0-0 d3 

8. Vb3 Vf6 

9. e5 Vg6 10. Be1 Hge7 

11. Fa3 b5 12. Vb5 Bb8 

13. Va4 Fb6 14. Hbd2 Fb7

15. He4 Vf5 16. Fd3 Vh5 17. Hf6 gxf6 18. exf6 Bg8 19. Bad1 Vxf3

20. Bxe7 Hxe7 21. Vxd7+ Kxd7 22. Ff5+ Ke8 23. Fxd7+ Kf8 24. Fxe7#

A ragyogó játszmát örökzöldnek nevezték el! A világbajnok könnyen győzte le ellenfelét.

 

Patt

 

Pilnik-Reshevsky USA 1942 1/2:1/2

V: a5, Vf8, Kh1

S: a6, b7, c4, e4, Ve3, Ka7

1. Vf2!! Vxf2 patt

 

Krahnstöver-Seyferth Bitterfeld 1957 1:0

V: g3, h4, Vf2, Kh5

S: g4, Bg4, Vg7, Kh8

Úgy tűnik, világos vesztésre áll. Bástyahátránya van és mattot kap. Következett

a váratlan Vf6!! és patt lehetett volna pl. 1. --Vxf6 vagy 1. --Bxf6 patt. De sötét nem

akart döntetlent és 1. --Kg8?? lépéssel vesztett, 2. Vxg6 után állása reménytelen

volt, a döntetlent se érte el...

 

Bilek-Heidenfeld Lugano 1969 1/2:1/2

V: c3, c6, Vd6, Kb3

S: Vg8, Kh1

128. c4?? Vg3+! 129. Vxg3 patt

 

Problémaszerű gyalogmatt

A játékosok neve ismeretlen          V: f4, g3, h4, Bg8, Vg4, Kh3

Anglia 1962                                        S: b3, f7, g6, h7, Ff6, Vc3, Kh6

 

Világos lép. Nem a nehéztisztek, hanem egy apró gyalog adja a mattot.

 

Egy vezéráldozattal kezdődik: 1.Vxg5+!! Fxg5 2. hxg+ Kh5 és g3-g4 matt

jöhetne, ha a g3 gyalog nem lenne lekötve. Nagyon egyszerű: a lekötő

vezért 3. Bh8!! Vxh8-cal eltereljük és most beadjuk a mattot: 4. g4 matt.

Csak az a kár, állapították meg Golz és Keresz, hogy ilyen álomállások

olyan ritkán fordulnak elő!

 

Rendkívül rövid játszma

1. e4 d5 2. cxd Vxd5 Ebben az állásban világos 29 lépés közül választhat!!!

Az azonnali vesztőlépést választotta. 3. Ke2??  Ve4 matt.   

 

Réti Richárd egyik játszmája

Réti-Havasi Budapest 1926 1:0

Rosszul álló bábuk 








Aljechin-Böök Margate 1938 1:0 (25 lépésben)

A sötét a5H rosszul áll, a sötét f6H-t a világos g5F leköti stb.

 

Hübner-Petroszjan 1977 0:1 

A h1H nagyon rosszul állt.

 

Sakk-bástya

 

Mecking-Polugajevszkij Párosmérkőzés, Luzern 1977 0:1

40. Fd3? Helyes lett volna 40. Bxd4 Bxd4 41. Ve8+ Kg7 42. Vxd4 sakk-bástya. 

Amikor a játszma után megmutatták a brazil világbajnokjelöltnek, hogy milyen nyerési

lehetőséget hagyott ki, nagyon megtört.

 

Polgár J.- Anand Új-Delhi 1991 1:0

A He6 sakk-bástyával Polgár Judit győzött.

(A kiváló sakkozónő meggyőzően győzte le az indiai óriást.)

 

Juarez-Flores Stevics Oroszország 2010 0:1

V: b2, c3, e4, f2, g3, h2,  Hg1, Fc2, Fh4, Bd2, Kg2

S: b5, c4, e5, f7, h7, h6, Hg6, Fc7, Fc6, Bc1, Kg7

34. --Bxc2!! és világos feladta. 35. Bxc2-re Fxe4 sakk-bástya.

 

Chongcheng-Yijie Kína 2011 0:1

V: a3, b2, c3, g2, h4, Fg3, Bf6, Vd2, Kh2

S: a6, b5, d6, g6, h5, Fd5, Bg4, Ve4, Kc6

51. Bxg3 52. Kxg3 Vg4+ és világos feladta. Kh2-re Vxh4+ és elvész a bástya.

 

Sakkjátszma a XV. sz.-ból (!)

Castellvi-Vinyoles Valencia 1475 1:0

1. e4 d5 2. exd Vxd5 3. Hc3 Vd8 4. Fc4 Hf6 5. Hf3 Fg4 6. h3 Fxf3 

7. Vxf3 e6 8. Vxb7 Hbd7 9. Hb5 Bc8 10. Hxa7 Hb6 11. Hxc8 Hxc8

12. d4 Hd6 13. Fb5+ Hxb5 14. Vxb5+ Hd7 15. d5 exd 16. Fe3 Fd6

17. Bad1 Vf6 18. Bxd5 Vg6 19. Fxf4 Vxf4 20. Vxd7+ Kf8 21. Vd8 matt

 

1476-85budaidominicanpcsempe

Szép sakktábla a XV. századból 

 

Sakk-sekk

 

Damiano-N.N. Párizs 1497 1:0 (14 lépés)

14. Hc7! sakk-sekk

 

Steinitz-Zukertort New York 1866 1:0

18. Hxf6 sakk-sekk és sötét feladta.

 

Botvinnik-Kotov Groningen 1946 0:1 He4 sakk-sekk

 

Tartakower-Euwe Velence 1948 0:1

1. --Hc4+!! 2. bxc Bxa4+! 3. Kxa4 Va2+ 4. Kb4 Vb2+ és világos feladta.

 

 

 

Bilek-Heidenfeld Lugano 1969 1/2:1/2

128. c4?? Vg3+! 129. Vxg3 patt

 

Petroszjan-Portisch Párosmérkőzés, Palma de Mallorca 1974 1:0  (40 húzás)

21.--Vf4? 22. gxf4! Hxf4 sakk-sekk 23. Kg3 Hxd3 24. Bc3 Hb4 25. a3 Ha6 26. b4 Hb8? 

27. Bc7 a5 28. b5! Hd7 29. Kf4 h5 30. He5 Hf8 stb. 

 

Dely-Lukács Budapest 1978 0:1 11. Vf3? Fg4!! 12. Fxf6 Vxf6 13. Vxg4 Vxh4! és

Vxh4-re Hxg2 sakk-sekk.

 

Portisch-Timman Wijk an Zee 1978 1:0

1. d4 Hf6  2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. e3 c5 5. Fd3 Hc6 6. Hf3 Fxc3 7. bxc3 d6 

8. 0-0 e5 9. Hd2 cxd4 10. cxd4 exd4 11. exd4 Hd4 12. Be1 He6 13. Fa3 

0- 0 14. Hb3 Vd7 15. Be3 Vc6 16. Fd6 Bd8

17. Fe5 Hd7 18. Vh5 h6 19. Fb2 Vxg2+ vezéráldozat 20. Kg2 Hf4+ sakk-sekk

21. Kg1 Hxh5 22. Bd1 Bf8 23. Fa3 Bd8 24. Fb2 Bf8 25. Fa3 

Bd8 26. Ff5 Hhf6 27. Fe7 Be8 28. Ff6 Hf6 29. Bxe8 Hxe8 30. Bd8 Kf8 

31. Fxc8 és sötét feladta.

Nagyon hasonlít a Petroszjan-Portisch 1974 játszmához, ott Portisch áldozott vezért,

majd sakk-sekket adott az f4 mezőn és ott is világos győzött.

Portisch e versenyen az első helyet szerezte meg Korcsnoj, Timman és más híres sakkozók előtt. Ekkoriban Korcsnoj a világbajnoki döntőre készült, nagyon erős volt. 

 

Miltner-Thesing Bundesliga 2006 0:1

1. Hf3 d5 2. e3 Hf6 3. c4 e6 4. b3 Fd6 5. Fb2 0-0 6. d4 b6 7.  Fd3 Fb7 8.  0-0- He4 

9. Hc3 f5 10. Bc1 a6 11. He5 Hd7 12. f4 Hdf6 13. Ve2 Ve7 14.  Bc2 Kh8 15.  Bfc1

Hxc3 16. Fxc3 c5 17. dxc5 Fxc5 18. b4 Fxb4 19.  Fxb4 Vxb4

20.  Bb2 Vc5 21. Bcb1 dxc4 22. Bxb6 cxd 23. Hxd3 Vc4 24. Bxb7 Bfd8 

25. B7b3 Bac8 26.  h3 He4 27. Bc1 Vxc1+ 28. Hxc1 Bxc1+ 29. Kh2 Bh1+

30. Kxh1 Hg3 sakk-sekk 31. Kg1 Hxe2+ 32. Kf2 Hc1 33. Bb6 Hd3+

34. Kf3 Hc5 35. Bc6 He4 36. Bxe6 g6 és világos feladta.

 

Perunovic-Panic Belgrád 2008 0:1

23.--Hf3 sakk-sekk.

 

Kaszparov-Sebastian 2014 1:0

1. e4 c6 2. d4 d5 3. e5 Ff5 4. Fe3 Vb6 5. Vc1 e6 6. c4 dxc 

7. Fc4 He7 8. He2 Hd7 9.o-o Hd5  10. Hbc3 Fe7 11. Hg3 He3 12. fxe3 Fg6 

13. Bf4 Fg5 14. Bg4 He5 15. Bg5 Hc4 16. Hce4 Hb2 17. Bb1 Hd3 18. Vf1 Vc7 

19. Bxb7 és Vxb7-re Hd6 sakk-sekk.  

 

Sakk-sekk fenyegetés

Szpasszkij-Portisch Párosmérkőzés, 1977 1:0 

Ebben a játszmában Szpasszkij káprázatosan játszott, amit sajtónyilatkozatában 

Portisch el is ismert. 31. Hh5!! fenyeget Hf6+sekk. Világos 40 lépésben nyert.

 

Sekk

Portisch-Karpov Milánó 1975 1/2:1/2

V: a3, b2, f2, g2, h2, Hf3, Ff4, Bd1, Be1, Vc4, Kg1

S: a7, b6, g6, h5, Hc6, Fb7, Fe7, Bc8, Be8, Vc7, Kg7

23. Ff4 sekk után úgy tűnt, Portisch nyerésre áll. Karpov 23.--Fa6!

sekket lépett és a 41. lépésben kiharcolta a döntetlent.

 

Skót csel és megnyitási csapda

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. d4 exd 4. Fc4 Fb4+ 5. c3 dxc 6. bxc Fe7? 7. Vd5! és

világos nyert.

 

Sorozatos cserék

Honfi-Hecht Budapest 1975 0:1 12. ---d4!! után lehettek volna sorozatos

cserék és döntetlen állás, ellenkező színű futókkal. Azonban Honfi nyerni

akart, 12. g4?-et lépett és a 41. lépésben feladta.

A 12. lépésen Hecht 37 percig gondolkozott, a 13. lépésére Honfi 32 percet

használt el.

1. e4 e6 2. d4 d5 3. e5 c5 4. c3 He7 5. Hf3 Hf5 6. dxc!? Fxc5 7. Fd3 Hc6 8. 0-0 h6!?

9. Hbd2 a6 10. Hb3 Fa7 11. Be1 0-0 12. Fc2 Vd3 és g4 fenyeget. 12.--d4!!

13. Fxf5 exf 14. Hxbd4 Hxd4 15. Hxd4 Fxd4 16. Vxd4 Vxd4 17. cxd Fe6 majd bástyák

cseréje és döntetlen. De Honfi győzni akart. 13. g4? Haág szerint jobb lett volna

13. c4 vagy 13. Ve2 13. --Hh4 14. Hxfd4 Hxd4 15. cxd Fd7 16. Ff4? Fc6 17. Be3 f5!

18. exf Vxf6 19. Fg3 Hf3+ 20. Bxf3 Vxf3 21. Vxf3 Fxf3 22. h3 Bac8 23. Fd3 Fd5

24. Be1 Bf3 25. Fe2 Bxg3! 26. fxg Bc2 27. Fd3 Bxb2 28. Be2 Bxe2 29. Fxe2 e5 

30. Kf2 Fxd4+ 31. Hxd4 exd 32. Ff3 Fxa2 33. Fxb7 a5 34. Fc6 Fb3 35. Ke2 a4 

36. Fxa4 Fxa4 37. Kd3 Fc6 38. Kxd4 Fg2 39. h4 Fh3 40. g5 hxg Világos feladta.

 

Ree-Lukács Budapest 1977 1/2:1/2

8 csere és 25 lépésben döntetlen eredmény.

 

Szabadgyalog

Petroszjan-Szpasszkij Moszkva 1966 1:0

31. Hc5! Hxc5 32. bxc Fe4 33. Fb3! Ff5 34. Ba7 Hd7 35. Hf3 Vb8 36. c6! és

sötét feladta.

 

Aljechin-Flohr Nottingham 1936 (1:0)

V: a2, c5, f4, g5, h5, Fc4, Bd4, Be3, Kc1

S: a7, c6, e6, g7, Fd5, Bb8, Bf7, Ka8

46. Bxe6!! „Ezt az áldozatot egy sakkmester nem számolja végig, mert tudja, hogy a gyalogoknak utat kell törniük.” írta Aljechin.

46. --Fxe6 47. Fxe6 Bfb7 48. Fb3 Bh8 49. h6 gxh6 50. g6 Bg7 51. f5 Bf8 52. Fc2 h5 53. Bd6 Be7 54. f6 Be1 55. Kd2 Bf1 56. f7 h4 57. Bd7 és Flohr feladta.

 

Flohr a világ egyik erősebb sakkozója volt, de sok döntetlenje miatt egyesek bírálták.


Számítógép rossz döntése

V: a3, b4, c5, d4, e3, f4, g5, h4, Kc2

S: a4, b5, c6, d5,  e4, f5, g6, h5, Ff7, Ba5, Bh8

Ebben az állásban egy erős sakkozó nem lép 1. bxa5-öt, hanem királyával lépked és

a gyalogláncot sötét nem tudja áttörni. Döntetlen, bár sötétnek két bástya és egy

futó előnye van!! A számítógép 1. bxa5-öt lép és meg is indokolja iszonyúan rossz döntését elemző módban, hogy ez jó lépés...

 

Számítógép egy sakkvilágbajnok ellen

Deep Blue-Kaszparov New York 1997 1:0 (19 lépés)

Bár ezúttal nem győzött, Kaszparov nagyon erős játékos.

 

Számítógépek világbajnoksága Tilburg 2011

The Baron-Pandix Tilburg 2011 1:0 (11 lépés)

 
 
 

Szépségdíjas partik

 

Bird-Mason New York 1876 1:0 (ez a világon az első szépségdíjas játszma)

1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hc3 Hf6 4. exd exd 5. Hf3 Fd6 6. Fd3 0-0 7. 0-0 h6 8. Be1 Hc6 9. Hb5 Fb4 10. c3 Fa5 11. Ha3 Fg4 12. Hc2 Vd7 13. b4 Fb6 14. h3 Fh5 15. He3 Be8 16. b5 He7 17. g4 Fg6 18. He5 Vc8 19. a4 c6 20. bxc bxc 21. Fa3 He4 22. Vc2 Hg5 23. Fxe7 Bxe7 24. Fxg6 fxg 25. Vxg6 Hxh3+ 26. Kh2 Hf4 27. Vf5! He6 28. Hg2 Vc7 29. a5 Fxa5 30. Bxa5 Bf8 31. Ba6 intuitív vezéráldozat 31.--Bxf5 32. gxf Hd8 33. Hf4 Vc8 34. Hg6 Be8 35. Hxc6 Vc7+ 36. He5 Vxc3 37. Be3 Be3 Vd2 38. Kg2 Vxd4 39. f6 és az 50. lépésben sötét feladta.

 

 

Aljechin-Asztalos L. Kecskemét 1927 1:0

 

Krasznov-Agejcsenko Moszkva 1970 0:1

21.--Fxe2!! 22. Vd2 Fxf3+ 23. Kf1 Bab8! 24. Ba4 Heg4 25. Ba7 Hxf2 26. Vxf2 Hg4

27. Vd2 Bxb2! 28. Bxf7 Fxg2+ 29. Kg1 Bxd2 30. Fd2 Fxe4 31. Fc3 He5 és sötét nyert.

 

Szimmetria a sakktáblán

 

Rotlewi-Eliaszov Szentpétervár 1909 1/2:1/2

1. e4 e5 2.Hf3 Hc6 3. Hc3 Hf6 4. Fb5 Fb4 5. 0-0 0-0 6. d3 d6 7. Fxc6 Fxc3

8. Fxb7 Fxb2 9. Fxa8 Fxa1 10. Fxg5 Fxg4 11. Vxa1 Vxa8 12. Fxf6 Fxf3 13. Fxg7 Fxg2

14. Fxf8 Fxf1 15. Vxf1 Vxf8 16. Vg2+ Vg7 és döntetlenben egyeztek meg.

 

Capablanca-N. N. New York 1918 1:0 (14 lépés)

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Hc3 Hf6 4. Fc4 Fc5 5. 0-0 0-0 6. d3 d6 7. Fg5 Fg4

8. Hd5 Hd4 9. Vd2 Vd7 10. Fxf6 Fxf3 Eddig szimmetrikus állás, ellenfele

Capa lépéseit másolta. 11. He7+ Kh8 12. Fxg7+ Kxg7 13. Vg5+ Kh8 

14. Vf6 matt

 

Szokatlan megnyitás

Karpov-Miles Skara 1980 0:1

1. e4 a6? (Rendkívül ritkán lép ilyet egy profi sakkozó!   Visszaemlékezése

szerint Miles Karpov arcán semmilyen reakciót.nem látott. Érdekes, hogy

Karpov a meglepődését nem mutatta ki. Hogy meglepődött, az bizonyos.) 2. d4 b5

3. Hf3 Fb7 4. Fd3 Hf6 5. Ve2 e6 és sötét a 46. lépésben győzött.

A végállás:

V: a4, Fe2, Bh8, Ke1

S: a5, e6, f7, Fc7, Bg3, Kf6

 

Tal egyik győzelme

 Tal-Karpov Brüsszel 1987 1:0

 

Tal egyik győzelme Botvinnik ellen

V: a2, b2, d5, g3, h3, Hc3, Fe3, Fg2, Ba1, Bc1, Ve2, Kh2

S: a7, b7, d6, e5, g6, h7, Hh5, Fg7, Bc8, Bc4, Vb4, Kg8

21.- Hf4! 22. gxf exf 23. Fd2 Vxb2 24. Bab1 f3! 25. Bxb2 fxe 26. Bb3 Bd4 27. Fe1 Fe5+

a 46. lépésben világos feladta. 

 

Újítás 




Korcsnoj-Polugajevszkij Evian, 1977 Harmadik játszma 1:0




V: a2, b2, e5, f2, g2, h2, Hf3, Fe3, Fe4, Ba1, Bf1, Vc2, Kg1



S: a7, b4, e6, f7, g7, h7, Hd7, Fb7, Fc5, Ba8, Bf8, Vb6, Kh8



19. Bad1! megnyitáselméleti újítás, amit Korcsnoj a felkészülés során 
talált meg. Jobb, mint 19. Fxc5 (sötét áll jobban) vagy 19. Fxb7 (egyenlő állás).
Polugajevszkij
érezte, hogy bajba került. 34 percig gondolkodott a 19. lépésén...
Korcsnoj az első 19
lépést 9 perc alatt (!) tette meg, mivel jól felkészült a

küzdelemre. Ahogy Haág Ervin, a Magyar Sakkélet elemzője fogalmazott: a
jobb felkészülés döntött. "Polu" a 63. lépésnél feladta.
Yates bravúrjai

Az angol sakkmester Yates nem szívesen védekezett. De ha támadott, akkor a világ legerősebb sakkozói ellen is sikeres volt pl. 1923-ban Karlsbadban sötéttel legyőzte Aljechint, 1924-ben New Yorkban Rétit, 1925-ben Baden-Badenben Bogoljubovot és 1926-ben Budapesten 15 lépésben (!!) Rubinsteint. Flórián Tibor így írt Yatesről: „Különös mester volt az angol Yates. Keservesen sóhajtozott, ha védekezésre kényszerült. De ha támadott, ellenfelei sóhajtoztak, még a legnagyobbak is!” Valóban, a fentiek a legnagyobbak közé sorolhatók és támadó játékkal győzte le őket. 

 
 Vezéráldozat, majd kettős sakk


Ftacnik-Vallejo-Pons Baden-Baden 2007 1:0

V: a3, b2, d3, f5, h3, Fg2, Bg1, Vg5, Kh1

S: a5, b7, c6, e5, h7, Fe7, Bf6, Vb6, Kh8

43. Vg8+!! és sötét feladta, mert Kxg8-ra Fd5++, majd Bg8 matt.

 

 

 

Vezéráldozat és utána sakk-sekk

 

Momo-MacGovan Moszkva 1956 1:0

V: a3, b4, e3, g2, h2, Hc5, Fd3, Be1, Bf1, Vf2, Kg1

S: a6, b7, g7, h7, He7, Fd7, Bc6, Bh8, Ve5, Ke8

1. Vf8+!! Bxf8 2. Bxf8+ Kxf8 és Hxd7 sakk-sekk. Világos nyert.

 

Petroszjan-Szpasszkij Párosmérkőzés, Moszkva 1966 1:0 

30. Vh8+ és sötét feladta. 30.--Kxh8 31. Hxf7sakk-sekk és világos tisztelőnybe kerül. Egyesek szerint a világbajnoki döntők legjobb játszmája.

 

Petroszjan-Portisch Párosmérkőzés, Palma de Mallorca 1974 1:0

V: a2, b3, d4, f2, g3, h4, Hf3, Bc1, Vd3, Kg2

S: a7, b6, d5, f7, g7, h6, He6, Bd8, Vf6, Kg8

21. -Vf4? 22. gxf Hxf4+ 23. Kg3 Hxd3 és világos a 40. lépésben nyert.

 

 
 
 
 
 
 Vezéráldozat



 
Nyilov-Benyovszky Kamcsatka 1778 



V: a2, b2, c2, d4, e4, f4, Hb1, Hb3, Fe3, Ff3, Ba1, Bh2, Vh1, Kg2

S: a7, c7, d6, f7, h7, Hc6, Hh6, Fa6, Fg7, Bg8, Vf6, Ke8

19. --Hxd4 20. Hxd4 Vxd4 21. Fxd4 Fxd4+ 22. Kh3 Fc8+ 23. Kh4 Ff6+

24. Kh5 Bg6 25. Bg2 Hg8 26. f5 Bh6+ 27. Kg4 Bxh1 28. c3 Fe5 és sötét

győzött.

Benyovszky Móric akkoriban száműzött volt és Nyilov kormányzóval sakkozott.

 

Philidor-Wilson London 1795-1800 között 1:0

29. Ve5! Vxe5 30. dxe Hc6 és világos nyert.

 

Deschapelles-La Bourdonnais Párizs 1821 1:0

V: h5, Fh4, Vc3, Ke7

S: c5, d5, e2, f3, g3, h7, h6, Fb7, Bf1, Bb8, Vg8

Kállai és Szabolcsi: "Mai szemmel elképesztő állás a sakkozás hőskorából!

Világos látszólag feladhatja, ehelyett lép egy megdöbbentőt - és nyer!" 1. Vh8+!! 

Kxh8 2. Kf7 és védhetetlen a 3. Ff6 matt.

Elképesztő állás, sötétnek tulajdonképpen 16 gyalogelőnye volt (ha az egység

egy gyalog) és mégis vesztett.

 

Sturmer-Automata London 1820 0:1

Szén-Anderssen London 1851 0:1
21.--Vh2! és sötét a 36. lépésben nyert.



Paulsen-Morphy USA 1857 0:1

17.--Vxf3!! híres vezéráldozat, amin Morphy fél órát gondolkodott. 18. gxf Bg6+ 19. Kh1 Fh3 és sötét győzött.  

 

Hamppe-Schwartz Bécs 1864 0:1

V: a3, b2, d5, f4, g2, h4, Fd4, He2, Be1, Bh1, Vh3, Kf1

S: a7, b4, c7, f5, g7, h7, He4, Fg3, Be8, Bf8, Vd3, Kg8

25. --Vxd4!! 26. Hxd4 Hd2+ 27. Kg1 Bxe1 matt.

 

Kolisch-Loyd Párizs 1867 1:0

25. HXc7 Vxc7 26. Vxg6! és világos nyert.

 

Steinitz-Gunsberg New York 1890 1:0

1. Bxf6! gxf 2. d7 Bg8 3. dxe Bg5 4. Vxa8! Vxa8 5. Bc8+ Bg8 6. Bxa8 Bxa8

7. e6 és világos nyert.

 

Teed-Delmar New York 1896 1:0 

7. Vxh5+!! Bxh5 8. Fg6 matt

 

London-Athén 1897 0:1 (10 lépés)

1. e4 e5 2. He2 Hc6 3. Hbc3 Fc5 4. Hg3 d6 5. d3 Hf6 6. Fg5 Fe6

7. Hh5 0-0 8. Hd5 Hxe4 9. Fxd8 Fxf2+ 10. Ke2 Fg4 matt.

 

Pulvermacher-Capablanca New York 1907 0:1 (10 lépés)

1. e4 e5 2. f4 Fc5 3. Hf3 d6 4. c3 Fg4 5. fxe dxe 6. Va4+ Hd7 7. Hxe5 Hf6

8. d4 0-0 9. Fg5 Hxe5 10. dxe Hxe4 és világos feladta.

 

Réti-Tartakower Bécs 1910 1:0

1. e4 c6 2. d4 d5 3. Hc3 dxe 4. Hxe4 Hf6 5. Vd3 e5? 6. dxe Va5+ 7. Fd2 Vxe5 8. 0-0-0

Hxe4?? 9. Vd8+!! Kxd8 10. Fg5++, majd matt.

 

Potyemkin-Aljechin Szentpétervár 1912  0:1 (19 lépésből álló játszma)

Vezéráldozat, majd 19.--Hf2 matt

 

Levitzky-Marshall Boroszló 1912 0:1

1. d4 e6 2. e4 d5 3. Hc3 c5 4. Hf3 Hc6 5. exd exd 6. Fe2 Hf6 7. O-O Fe7

8. Fg5 O-O 9. dxc Fe6 10. Hd4 Fxc5 11. Hxe6 fxe 12. Fg4 Vd6 13. Fh3 Bae8

14. Vd2 Fb4 15. Fxf6 Bxf6 16. Bad1 Vc5 17. Ve2 Bxc3 18. bxc Vxc3 19. Bxd5

Hd4 20. Vh5 Bef8 21. Be5 Bh6 22. Vg5 Bxh3 23. Bc5 Vg3!! 0-1

23. --Vg3!! meglepő lépés, egyes elemzők itt sajtóhibára gyanakodtak.

 

Ed. Lasker-Thomas London 1912 1:0

1.d4 f5 2. Hf3 e6 3. Hc3 Hf6 4. Fg5 Fe7 5. Fxf6 Fxf6 6. e4 fxe4 7. Hxe4 b6

8. Fd3 Fb7 9. He5 0-0 10. Vh5 Ve7? 11. Vxh7+!! Kxh7 12. Hf6++ Kh6 (mert

Kh8-ra Hg6 matt) 13. Heg4+ Kg5 14. h4+ Kf4 15. g3+ Kf3 16. Fe2+ Kg2

17. Bh2+ Kg1 18. Kd2 matt.

Aljechin-Prat Párizs 1913 1:0  22. Vh5+ Hxh5 23. fxe+ Kg6 24. Fc2+ Kg5
25. Bf5+ Kg6 26. Bf6+ Kg5 27. Bg6+ Kh4 28. Be4+ Hf4 29. Bxf4+ Kh5 30. g3
és sötét feladta.

 

Bernstein-Capablanca Pétervár 1914 0:1

29.--Vb2 és Vxb2-re Bd1 alapsori matt.

 

Capablanca-Lasker Párosmérkőzés 11. játszmája Havanna 1921 1:0

d4, f2, g3, h4, Fd3,  Bc7, Vc8, Kg2 és b6, e6, f5, h7, Hf8, Ba1, Vd6, Kh6

48. Vxf8+ és a világbajnok feladta. Vxf8-ra Bxh7 matt.

 

J. R. Capablanca

 

Em. Lasker

 

Bogoljubov-Aljechin Hastings 1922 0:1

Egy játszmában három vezéráldozat!

 

Bogoljubov-Aljechin Hastings 1922/23 0:1

1.--Ve2! vezéráldozat, majd nyert gyalogvégjáték. 

 

Graf-Stevenson versus  Semmler 1932 1:0

31. Vxf7+! Kxf7 32. Bf1+ Bf5 33. Bxf5 matt

 

Aljechin-Lasker Zürich 1934 1:0 

A 26. Vxg6!! vezéráldozatra sötét feladta.

 

Lilienthal-Capablanca Hastings 1934/35 1:0

20. exf!! Vxc2 21. fxg Bg8 22. Hd4! Ve4 23. Bae1 Hc5 24. Bxe4+ Hxe4

25 Be1 Bxg7 26. Bxe4+ és sötét feladta. Lilienthal Andor kedvenc játszmája, amelyről

sok előadást tartott: "Mutassa be, szeretettel kérjük azt a játszmát, amikor vezért áldozott Capablancának!" Az érdekességet növeli, hogy "Capa" ritkán vesztett játszmát, pláne nem 26 lépésben.

 

Keresz-Aljechin Margate 1937 1:0

23. Vxd7+!! és Aljechin feladta.

 

Aljechin-Reshevsky Kemeri 1937 1:0

1. Bxb8+ Kxb8 2. Vxe5+ fxe 3. Bf8+ mattig megy.

 

Aljechin-Böök Margate 1938 1:0

19. --Vb7 20. Ve3! Kd8 21. Vd3+! Kc8 22. Bb1 Vxe4 23. Hf7!! vezéráldozat.

A világbajnok ezt tervezte. 19. --Vb6 után is néhány lépésben győzött.

 

Rotunno-Aljechin Montevideo 1938 0:1

36.--Ve2! és világos feladta, Bxe2-re Bf1 matt.

A végállás:

V: a4, b5, c6, h2, He5, Bf2, Vd4, Kg1

S: a5, b7, d5, e6, e4, h7, Fh3, Bf4, Ve2, Kg8 

 

Aljechin-Supico Tenerife 1945 1:0

1. Hg6+ fxg 2. Vxg6 hxg 3. Bh3 matt 

 

D. Byrne-Fischer USA 1956 0:1 Egyesek az évszázad játszmájának (game of the century) nevezték...

17. --Fe6!! Az évszázad lépésének nevezték! 18. Fxb6 után sötét győzött. 18. Fxe6-ra Vb5+ 19. Kg1 He2+ 20. Kf1 Hg3+ 21. Kg1 Vf1+ és 21. Bxf1 He2 matt.

 

Dutch-Sugden London 1964 0:1 - ez a játszma a Réti-Tartakover Bécs 1912-

höz hasonlít, csak fordított színekkel!

V: a2, b2, c3, f2, g2, h2, Hb5, Hb1, Fc1, Ff1, Ba1, Bh1, Va4, Ke1

S: a7, b7, e7, f7, g7, h7, Hc6, Fd7, Ff8, Hg8, Bh8, Bd8, Vd5, Kd8

10. --Vd1+!! 11. Kxd1 Fg4++ és Fd1 vagy Bd1 matt.

 

Szpasszkij-Korcsnoj  Párosmérkőzés, Kijev 1968 1:0 

V: a2, b2, e4, f3, g2, He6, Bc1, Ve3, Kb1

S: a6, e5, f6, g6, Hd4, Bf7, Ve2, Kh7

35. Vh6+! és a vezéráldozatra sötét feladta, mert Kxh6-ra Bh1 matt, Kg8-ra is

sötét veszít.

 

 

 

Lechtynski-Kubicek Prága 1968 1:0

V: a2, b2, c2, d4, g2, h2, Fc1, Fd3, Hf3, Hf5, Ba1, Be1, Vg3, Kh1

S: a7, b7, c6, d6, e7, f6, Fg7, Fh5, He6, Hf8, Ba8, Be8, Vb6, Kf7

21. Vxg7+!! és sötét feladta, mert 21. --Kxg7 22. Hh6 matt.

 

Ciocaltea-Radovici Bukarest 1968 0:1

24. --Vg3!  és fxg-re Hg3 matt.

 

 

Katalimov-Kolpakov Riga 1975 1:0 (33 lépés)

V: b3, d4, e3, f2, Hc5, Ba7, Vd3, Kc1

S: a7, c6, d5, g5, Hb6, Bf7, Vf6, Ka8

33. Vg6!! és sötét feladta.

 

Perényi-Eperjesi Budapest 1975 1:0

13. Hc6! Vc7 14. Vxe6+! fxe 15. Fg6 matt

 

 

Faragó-Rigó Budapest 1976 0:1

20.---Vg4+!! vezéráldozat és három lépésben matt. Szenzáció volt ez, egy sakkozó egy nála esélyesebbet 20 lépésben megvert, ráadásul sötéttel és vezért áldozva.

 

Giszplisz-Kostro Dubna 1976 1:0, 21 lépés

V: a2, b2, c2, f2, g2, h2, Ha4, Hf5, Ff4, Ba1, Bg3, Vh5, Kg1

S: a5, c7, c5, d4, f6, g7, h7, Fb7, Fe7, He8, Ba8, Bf8, Vd5, Kh8

21. Vxh7+ és sötét a Bh3+ és a Hxe7 matt miatt feladta.

 

Petrán-Sápi Krénosz emlékverseny 1976 1:0

V: b2, g2, h2, Hh6, Fg5, Bf1, Vb1, Kh1

S: a7, c5, g6, h7, Hb4, Be4, Be8, Vd4, Kg7

31. Bf7+ és sötét nyert. Azonban 31. Vxe4!! vezért áldoz Vxe4 32. Bf7+ Kh8 33. Fxf6 vagy 31. Bxe4 32. Bf7+ Kh8 33. Bf8+ Kg7 34. Bg8 és világos mattot ad.

 

Westerinen-Sigurjonsson New York 1977 1:0

25. Vxg7+!!, Kxg7 26. Fd8+ Kh8 27. Bg8+!, Bxg8 28. Ff6+, Bg7 29. Fxg7+, Kg8

30. Fxd4+, Kf7 31. Bf1+, Ke7 32. Fxb2 Ez a játszmabefejezés bejárta a világ

sakkújságjait, sakkrovatait. 

 

Rajna-Bárczay Budapest 1977 0:1

V: b2 c2 e4 f3 g6 h5 Hc3 Hd4 Fe3 Bd1 Bh1 Ve2 Kc1

S: a6 d6 e6 f7 g7 h7 Hc5 Hd7 Fb7 Fe7 Bb8 Bf8 Vb4 Kg8

19. --Fxe4! 20. fxe Vxb2+ 21. Kd2 Vxc3+!! 22. Kxc3-ra Hxe4+

23. Kc4 He5 matt. 22. Kc1 és világos néhány lépésben vesztett.

 

Honfi-Bárczay Kecskemét 1977 0:1

29. c4? "Már hátrányosabb állásban megszerzi ellenfelének - s remélhetőleg az olvasónak is - a kombináció meglátásának örömujjongását. (Ó versenykönyvek száraz adatai, pénzdíjak, hírnév - mit értek ti egyetlen valamire való kombinációhoz képest!)"

(Bárczay L.)

V: a2, b2, c4, d5, h4, Hb3, Fe4, Be2, Bh1, Vd3, Kb1

S: a6, b7, d6, g6, h7, Hb5, Fg7, Bc8, Be8, Vf6, Kg8

29.--Bxc4! 30. Vxc4 Vxb2+!  31. Bxb2 Ha3+ 32. Kc1 Fxb2+ 33. Kxb2 Hxc4+

34. Kc3 Bxe4 35. Hd4 Hb6 Világos feladta (0:1).

 

Bárczay-Dobos Budapest 1977 1:0

V: a2 b2 c2 f2 He7 Fc6 Be1 Vc5 Kb1 

S: a6 g6 h7 Hf7 Hh5 Bf8 Vd2 Kg7

27. Hf5+!! Kg8 28. Vxf8+! és sötét feladta.

 

Horváth T.-Sápi Budapest 1977 0:1

V: a2 b3 d4 e4 f3 g2 h3 Hc3 Hd3 Fe3 Bd2 Bh1 Vc1 Kc2

S: c7 c6 d6 e7 f7 g6 h6 Hf6 Fe6 Fg7 Ba8 Bb8 Va5 Kg8

20.--c5 21. d5 Vxc3+!! 22. Kxc3 Hd5++ 23. Kc2 Hxe3+ 24. Kb1

Fxb3! 25. a3 Hc4 és világos feladta.

 

Planinc-Hulak Zágráb 1977 0:1

54.---Ve1+ 55. Bxe1 Bf3 matt

 

Sax-Mariotti Las Palmas 1978 1/2:1/2

V: b5, f2, g2, h3, Fe3, Bd1, Vd8, Kg1

S: f7, g7, h6, Hc4, Ba4, Vc2, Kh7

36. Bc1? Hxe3!! 37. Bxc2 Ba1+ 38. Kh2 Hf1+ 39. Kg1 és döntetlenre adták.

 

Perényi-Bárczay Budapest 1978 1:0

25. Vxd7+!! és hat lépésben matt, ezért sötét feladta.

 

Torre-Timman Hamburg 1982 0:1

V: a4, b2, e2, f2g3, h2, Hc3, Ff4, Fg2, Ba1, Bf1, Vc1 Kg1

S: a7, b7, c6, f7, g7, h7, Hf6, He5, Ff5, Bd8, Bf8, Vd6, Kg8

14. --a5 15. Ve3 Hfd7 16. Bad1 Ve6 17. Va7 Fc2 18. Bd2 Vb3 19. Bc1 Ff5 20. Fxe5 Hxe5 21. Bxd8 Bxd8 22. Vxa5 Be8 23. Hd1 Fg4 24. Ff1 f6 25. Vc7?! Vb4 26. a5? --Ve1! 27. Bb1 Hf3+! 28. Kg2 Vxf1+! és világos feladta (29. Kxf1 Fh3 matt).

 

Plaskett-Miles Lugano 1986 1:0

 
 
 

Short-Anand Monaco 1993 1:0

V: a6, d5, f2, g2, h2, Fc4, Bb7, Vb2, Kg1

S: d6, e4, f5, g7, h6, Ff6, Be7, Va8, Kh7

36. Vxf6 gxf 37. Bxe7+ Kg6 38. a7 h5 39. h4 f4 40. Fb5 Vd5 41. Be8 és sötét feladta.

 

Karpov-Anand Lausanne 1997/98 1:0

Karpov 31. Vxg7+!! lépésével vezért áldozott, miután ellenfele két bástyát feláldozott.

Ritkaság, írta az elemző, hogy kettős bástyaáldozatot vezéráldozat dönt meg! 31.--Kxg7

32. Fxf6+ Kg6 33. Fxe5 Vxe5 34. Bg1? Az elemző szerint 34.Bf2! könnyen nyert volna. Az indiai sakkvilágbajnokjelölt a 108. lépésben adta fel a küzdelmet.

 

Szakajev-Rubljevszkij Orosz bajnokság, Szentpétervár 1998 1:0

V: a2, b2, d6, f2, g2, h2, Hd4, Ff4, Bd1, Be1, Vb3, Kg1

S: a7, b5, e6, f7, g7, h7, Hf5, Fd5, Ba8, Bf8, Vd8, Kg8

19. Vxd5 exd 20. Hxf5 Be8 21. He7+ Kf8 22. Bxd5 Vd7 23. h3 a6

24. Bh5! f6 25. Bxh7Bad8 26. Be3! Bc8!? 27. Hxc8! Kg8  28. Hb6 Vd8

29. Bxe8+ Vxe8 30. d7! Vd8 31. Bh5! g5 32. Fe3 Kg7 33. h4 Kg6

34. Bxg5+! Sötét feladta.

 

MacShane-Mirumjan Lippstadt 1999 0:1

V: a3, b2, g2, h2, Hc3, Hd6, Bd3, Bf2, Vc2, Kg1

S: a7, b7, c6, g7, h7, Fe6, Hg6, Ba8, Be8, Vd4, Kg8

22.--Fc4! 23. Bd1 Vxd6 24. He4 Bxe4 és világos feladta.

 

Bologan-Van Haastert Európai Klub Kupa 2005 1:0

V: c4, e4, h2, Hd5, Bb5, Bg1, Ve2, Kh1

S: d6, g6, h5, Fg7, Bc8, Bd8, Va7, Kh7

40. Vxh5+ gxh5 41. Hf6+ Fxf6 42. Bxh5 matt

 

Bosboom-Kurszova Európai egyéni bajnokságok 2007 1:0

V: a2, c7, g3, h2, Bc1, Bd1, Vc5, Kg1

S: a6, d5, f7, g7, h6, Hg4, Be3, Bc8, Vf5, Kg8 

40. Vxe3!! Hxe3 41. He7+ és sötét feladta.

 

Simon Sanchez - Angie Granada 2008 1:0

1. e4 c5 2. d4 cxd4 3. c3 dxc3 4. Hxc3 Hc6 5. Hf3 d6 6. Fc4 e6 7. Ve2 Fe7

8. Ff4?! Hf6 9. Bd1 Va5? 10. Fxd6 Fxd6 11. Bxd6 0-0 12. 0-0 e5 13. Hd5 He8? 

14. Hg5!? Hxd6?? 15.Vh5 h6 16. Vg6!! fxg6 17. Hxe7++ Kh8 18. Hg6 matt.

 

A végállás:

 

 

 

Plotkin-Drkulec Kitchener 2009 1:0

 

Janaszak-Siwiec Nyílt verseny 2009 1:0

1. e4 c5 2. Hc3 d6 3. Hf3 Hf6 4. d4 cd4 5. Hd4 Hc6 6. Fc4 Vb6 7. Hb3 e6 8. Ve2 Fe7 9. Fe3 Vc7 10. O-O-0 a6 11. f4 b5 12. Fd3 Hb4 13. Kb1 Hd7 14. Fd4 Hd3 15. Bd3 b4 16. Hd5 ed5 17. ed5 f6 18. Fe3 Hf8 19. Fb6 Vd7 20. Hd4 Hg6 21. He6 Bb8 22. Fd4 Fb7 23. Vh5 Kf7 24. f5 Vb5 25. Bhe1 Fd8

26. fg6 Kg8 27. gh7 Bh7 28. Hg5 Bxh5-re Be8 matt!
és sötét feladta. 

 
 
 
 

 

Zawadska-Schut Rijeka 2010 1:0

 
S: c7, d6, e5, f4, Hg4, Hh4, Fd7, Ff8, Bg7, Va6, Kg8

33. --He3!! A vezéráldozat elfogadására Bxg2+, majd Hf3 és Bg1 vagy Bh2

matt. 34. g4 Hf3+ 35. Fxf3 Vf1+ 36. Kh2 Bh7+ és világos feladta.

 

 

 

Vezércsere

Philidor-Wilson London 1795-1800 között

29. Ve5! Vxe5 30. dxe Hc6 31. Kf4 Kf7 32. Bd1 és világos nyert.

 

Papp Béla - Francois Riva 1984 1:0

1. e4 c5 2. d4 cxd4 3. c3 d3 4. e5 Hc6 5. f4 e6 6. Hf3 Fc5?! 7. b4! Fb6 8. Vxd3

Hh6 9. Hbd2 Hf5 10. He4 0-0 11. b5 Hb8? 

12. h4! h5
13. Hfg5 f6
14. Fa3! fxg5
15. hxg5 g6?? 
16. g4!  hxg4
17. Fxf8 Vxf8
18. Hf6+ Kf7
19. Bh7+ Hg7
20. Hxg4 Vc5 
21. Hh6+ Kf8




22. Vd6+! Vxd6
23. exd6 Hf5
24. Fd3  a6 
25. Fxf5 exf5
26. Bf7+ Ke8
27. Bg7
és sötét feladta.

 

Vezérmatt

Napóleon-Kempelen-féle sakkozógép Schönbrunn 1809 0:1

24.--Ve2 matt

A sakkautomata óriási sikereket ért el. Nem valódi sakkozógép volt, amelyben

Allgaier, egy sakkmester rejtőzött.

 

Vezérnyerés

 

Réti-Capablanca New York 1924 1:0 (31 lépés)

31. B1d5! vezérelfogás (A kubai matador nevezetes volt arról, hogy csak ritkán

vesztett játszmát. Így ez a játszma nagy szenzációt keltett.)

 

Aljechin-Schroeder New York 1924 1:0 (14 lépés)

14. Fe3! vezérelfogás

 

Aljechin-Tartakower Kecskemét 1927 1:0 (26 lépés)

17. Bxd8 vezérnyerés

Míg villámjátszmákban Tartakower legyőzte az orosz mestert (mint erről egy

kibic beszámolt 50 évvel később, 1977-ben a Magyar Sakkéletben), a komoly játszmában Aljechin gyorsan győzött.

 

Aljechin-Bogoljubov világbajnoki mérkőzés 1929 1:0

1. d4 d5 2. c4 c6 3. Hf3 Hf6 4. Hc3 dxc4 5. a4 e6 6. e4 Fb4 7. e5 Hd5 8. Fd2 Fxc3 9. bxc3 b5 10. Hg5 f6 11. exf6 Hxf6 12. Fe2 a6 13. Ff3 h6 14. Fxh5 Hxh5 15. Vxh5 Kd7 16. Hf7 Ve8 17. Vg6 Bg8 18. Ff4 Fb7 19. Fg3 Ke7 20. Fd6 Kd7 

 

21. O-O c5 22. dxc5 Fd5 23. axb5 axb5 24. Bxa8 Fa8 25. Ba1 Hc6 26. He5+ és sötét feladta, mert futót, majd vezért

veszít (27. Bxa8+, majd 28. Bxe8)

 

Richardson-Euwe Hastings 1939 1:0

1. e4 d6 2. d4 Hf6 3. Hc3 g6 4. Fe3 Fg7 5. Hf3 Hbd7 6. Vd2 Hg4 

7. O-O-O Hxe3 8. Vxe3 Hf6 9. h3 e6 10. Hh4 h5 11. f4 Hxe4

12. Hxe4 Vxh4 13. Hg5 és a vezér csapdába került. 

 

Tartakower-Euwe Velence 1948 0:1 

V: a4, b3, c3, f2, Bc1,Bg1, Vb6, Ka3

S: b7, c6, f6, Hd6, Fe4, Ba8, Vd2, Kf7

39. –Hc4+!! 40. bx4 Bxa4+ 41. Kxa4 Va2+ 42. Kb4 Vb2+ és világos feladta, mert

vagy mattot kap vagy vezért veszít.

 

Fischer-Reshevsky New York 1961 1:0

Fischer-Terrone New York 1964 1:0

16. c5 Hc8 17. Hb7 elfogja a vezért!

 

Szpasszkij-Fischer Reykjavik 1972 1:0


14. Hb1!! A cél a sötét vezér elfogása, lenyerése. 14. --Vb4 15. Ve3 d5 16. exd He7

17. c4 Hf5 18. Vd3 h4 19. Fg4 Hd6 20. H1d2 f5 21. a3 Vb6 22. c5 Vb5 23. Vc3

fxg 24. a4 h3 25. axb és sötét a 31. lépésben feladta. Ez Szpasszkij

legjobb teljesítménye ezen a döntőn, vezért, majd játszmát nyert.

 

Korcsnoj- Karpov Moszkva 17. játszma 1974 0:1 (42 lépés)

Korcsnoj a győzelem délibábja után rohant, de elvesztette ezt a játszmát. Mégis ő az egyik legnagyobb sakkozó.

 

V: e2, g3, h2, Fb7 Bd7 Vf3 Kg2

S: a7, e6, f7, h6, Ff6, Bc5, Vb6

40. --Bf5 41. Vg4 Vf2+ 42. Kh3 g6 és világos feladta, mert vezért veszít. Ezzel Karpov már 3:0-ra vezetett...

Flesch János, az egyik legjobb sakkíró itt megint érdekeset írt. Korcsnoj azt jósolta, hogy 17 játszmában ő győz (12 1/2:4 1/2, győzelem óriási fölénnyel), azonban Karpov 3:0-ra vezet.  

 

Párosmérkőzés, Moszkva 21. játszma 1974 1:0 (19 lépés)

1. d4 Hf6 2. Hf3 e6 3. g3 b6 4. Fg2 Fb7 5. c4 Fe7 6. Hc3 0-0 7. Vc2 c5 8. d5 exd

9. Hg5 Hc6 10. Hxd5 g6 11. Vd2! Hxd5 12. Fxd5 Bb8 13. Hxh7!! Be8 14. Vh6 He5

15. Hg5 Fxg5 16. Fxg5 Vxg5 17. Vxg5 Fxd5 18. 0-0 Fxc4 19. f4 és Karpov feladta.

Ekkor előnye 3:1-ről 3:2-re csökkent.

 

Glatt-Kincses N. magyar bajnokság 1976-1977 1:0

 

Szabó L.-Tompa J. Budapest 1977 1:0

14. Hd6+! és sötét feladta ( Hc4xd6 15. Vxb2 vezérnyerés).

Szabó László nagymester, világbajnokjelölt, magyar bajnok, sakkszakíró egyik kiváló

játszmája.

 

Waldmann-Buejekozkaja Berlin 1993 1:0

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Hc3 Hf6 4. d4 exd4 5. Hxd4 Fb4 6. Hxc6 bxc6

7. Fd3 d6 8. 0-0 h6 9. f4 Fc5+ 10. Kh1 Hg4 11. h3 Vh4 12. Vf3 Hf2+

13. Kh2 Hg4+ 14. Kh1 a5 15. Hd1 Bb8 16. b3 0-0 17. Fd2 g5 18. Fe1 Vh5

19. f5 Hf6 20. g4 és sötét feladta, vezért vagy huszárt veszít.

 

Deep Blue-Kaszparov New York 1997 1:0 (19 lépés)

A 18. lépésben Bxe7 vezérnyerés

Akopjan-Fressinet Sakkolimpia 2010 0:1
V: a2, g2, Hb3, Fe2, Vd4, Kf2
S: f7, g6, h7, Hg3, Fe7, Vb4, Kg8
37.--Fc5 és világos feladta, mert vezért veszít.
 

Vezérvégjáték

 

Aljechin-Euwe Nottingham 1936 1:0 (81 húzás!)

 

Pilnik-Reshevsky USA 1942 1/2:1/2

1. Vf2!! Vxf2 patt

 

Tal-Botvinnik Moszkva 1960 1:0

A végállás:

V: b3, f2, g3, Vd5, Kf6

S: a7, Vb1, Kf8

 

Bilek-Heidenfeld Lugano 1969 1/2:1/2

128. c4?? Vg3+! 129. Vxg3 patt

 

Porubszky-Alexandrija Budapest 1976 0:1

 

Popovics-Seirawan Szarajevó 1987 1:0 (69 lépés)

 

Vonalzárás

Speelman-Short London 1980 1:0 (34 lépés)

V: e4, f4, f2, h2, Hf3, Bd7, Be1, Va7, Kf1

S: e6, f6, g7, h7, Fc5, Bb6, Bf8, Vg4, Kg8

34. Hg5!! és sötét feladta. A 7. soron matt következik.

 

A fentiek összegyűjtése, rendszerezése hosszas folyamat volt...

 

Irodalom

A sakkvilág trónusáért c. könyvek

Barcza Gedeon: Magyar sakktörténet 1. kötet

Bilek István (szerk.): Győzelmünk a sakkolimpián

Botvinnik, Mihail: 100 válogatott játszma

Finkenzeller, Ziehr és Bührer: Sakk

 

Flórián Tibor: Csak az győzhet, aki támad!?

Gelenczei Emil: A sakkozó a mérlegen

Gelenczei Emil: 200 megnyitási sakkcsapda

Golz, Keres: Schönheit der Kombination

Hajtun József: Portisch nagymester

Karakas Éva: Támadás a király ellen

Kállai Gábor és Szabolcsi János: Sakk hétköznapokra és ünnepnapokra

Kotov, Alexander: A sakkozó gondolkodásának titkai

Magyar Sakkélet 1976-2000

Ozsváth András: Harcászat 64 mezőn

Panov, Vaszilij  és Jakov Esztrin: Megnyitások kézikönyve

Papp Márió: 100 híres ember 100 sakkjátszmája

Petroszjan, Tigran és Sehtman, Eduard: Petroszjan tanít

 
Puschi-Maier: Sakkozzatok, gyerekek!
Schneider Attila: Sakk-kávéház